Bei der Erteilung von Subventionen hat sich der Landeskulturrat bisher allzu genau an die Bestimmung gehalten, daß Bargeldsubventionen nur ausnahmsweise gegeben werden sollen. Das ist unzweckmäßig, weil trotz größter Beschleunigung die Beistellung von Naturalunterstützungen vielfach nicht rechtzeitig erfolgen kann, so daß sich der Schaden nur vergrößert, und weil Geldsubventionen, abgesehen davon, daß sie immer früher bereitgestellt werden können, oft wirtschaftlicher angelegt werden können. Für den Vorzug der Geld- vor den Naturalleistungen haben sich auch die Vertreter anderer Parteien und seinerzeit in einer Resolution auch das Abgeordnetenhaus ausgesprochen. Leider wurde die Regierungsverordnung 75 bisher nicht in diesem Sinne revidiert; ich möchte daher heute von dieser Stelle nochmals den Wunsch aussprechen, daß wenigstens in der Praxis eine liberalere Handhabung bei Zuerkennung von Bargeldsubtentionen Platz greift.

In der letzten Zeit haben wir gehört, daß zwischen dem Landeskulturrat und dem Obersten Rechnungskontrollamt Meinungsverschiedenheiten über die Durchführung der Unterstützungsaktionen entstanden sind. Der Landeskulturrat hat bisher, meiner Ansicht nach in richtiger Weise, nach Feststellung des Gesamtschadens die zur Verfügung stehenden Mittel unter die betreffenden Bezirke aufgeteilt und jedem Bezirke angegeben, wie groß der Betrag ist, welchen er verwenden kann, bzw. welche Geschädigten unterstützt werden sollen. Den Bezirken wurde es überlassen, im Rahmen gewisser Richtlinien über eine möglichst wirtschaftliche Verwendung des Geldes die Aufteilung vorzunehmen und die Bestellung der Materialien, wie Saatgetreide, Baumaterialien usw. vorzunemen. Das Oberste Rechnungskontrollamt verlangt nun, daß die Bestellung zentralisiert und vom Landeskulturrat durchgeführt werden soll. Die Erwägung, von welcher das Rechnungskontrollamt geleitet wird, dürfte wohl die sein, daß durch eine Zentralisierung eine größere Übersicht geschaffen werden kann, welche Ersparnisse bei den Bestellungen ermöglichen soll. Das ist unrichtig. Durch eine solche Änderung der heutigen Übung würde beim Landeskulturrat nur ein überflüssiger, großer Verwaltungsapparat eingerichtet werden müssen, ohne daß der gewünschte Erfolg wahrscheinlich wäre. Letzten Endes müßten ja doch die Bestellungen in den einzelnen Bezirken vorgenommen werden, und es ist klar, daß die Peurteilung der Preiswürdigkeit und Qualität leichter an Ort und Stelle fällt als in der Landeshauptstadt, wo Beamte weit vom Schuß am grünen Tisch entscheiden müßten. Ich möchte mich natürlich nicht dafür verbürgern, daß in den Bezirken bei der Auftragsvergebung immer am wirtschaftlichsten und ohne Begünstigung Einzelner vorgegangen wird. Das läßt sich nur durch eine weitgehende Kontrolle durch die interessierten Landwirte des betreffenden Bezirkes selbst vermeiden, ein Argument mehr, endlich einmal eine wirkliche Interessenvertretung der Landwirte zu schaffen, welche nur auf dem von uns immer wieder geforderten Prinzip der Allgemeinheit und Gleichberechtigung verwirklicht werden kann. Aber eine noch geringere Sicherheit bietet für diese Kontrolle der heutige Landeskulturrat. Gegen den Versuch, das Subventionsverfahren auf die geschilderte Weise zu bürokratisieren, es noch schwerfälliger und unrationeller zu stachen und der Gefahr unzulässiger Beeinflussung und Bevorzugung auszusetzen, müssen wir entschieden Stellung nehmen. Wir verlangen hingegen den Ausbau der öffentlichen Kontrolle auch in diesem Zweige des Lieferungswesens, sei es durch die Schaffung der Bezirksbauernkammern, sei es durch öffentliche Ausschreibung der Lieferung und Veröffentlichung der Angebote und Auftragserteilungen. Nur darin sehen wir die geeigneten Mittel zur zweckmäßigen Bewirtschaftung der Elementarsehädenfonde.

Der Betrag, bis zu welchem der Staat für Anleihen garantiert, die von solchen Personen aufgenommen werden, die durch Unwetterkatastrophen in ihrer Existenz bedroht sind und daher auf andere Weise keinen Kredit erlangen können, wird durch den vorliegenden Antrag von 5 auf 22 Millionen erhöht. Der Zweck dieser Staatsgarantie ist vor allem Hilfe für die sozial Schwächsten, für die kleinen Landwirte, die am meisten der Gefahr einer völligen Vernichtung ihres Besitzes ausgesetzt sind. Dieser Schutz ist auf das wärmste zu begrüßen, die Erhöhung der garantierten Summe ist gerechtfertigt. Alles kommt dabei aber auf das Verständnis der Behörde an, welche mit der Durchführung des Gesetzes betraut ist. Leider müssen wir dieses Verständnis oft vermissen, im Gegenteil, Fälle wie der, den ich als Beispiel anführen will, lassen eine unglaubliche Unvernunft und Hartherzigkeit der verantwortlichen Stelle erkennen: Am 24. Juni dieses Jahres ging über das Adlergebirge ein schweres Gewitter nieder, welches in den Gemeinden Katscher, Kunzendorf, Groß- und KleinAuerschim einen großen Teil der Ernte vollkommen vernichtete. Die Bewohner dieser Ortschaften sind arme Kleinbauern und Häusler, welche kaum das Nötigste zur Erhaltung ihrer Existenz verdienen. Der ärgste Schaden wurde in Klein-Auerschim angerichtet. Dort wurden Straßen vernichtet und Brücken weggerissen und ein Schaden von 300.000 Kč angerichtet. Einem der dortigen Häusler wurde das Haus fast weggerissen. Aus eigenen Mitteln war es ihm nicht möglich, es neu aufzubauen. Er hätte also wohl Anspruch auf die staatliche Hilfe in irgendeiner Form gehabt, um nach und nach den Schaden gutmachen zu können. Die Bezirksbehörde ist aber anderer Ansicht gewesen. Mit einer Unbekümmertheit, die man schon Zynismus nennen muß, verweigerte sie ihm jede Unterstützung, dafür gab sie ihm aber großmütig die Bewilligung, im Bezirk bei gutherzigen Menschen Spenden zu sammeln. Das alte Österreich gab den Invaliden, die ihre geraden Glieder verloren hatten, einen Leierkasten und schickte sie damit in die Dörfer. Heute muß sich ein armer Mensch mit einem Stück amtlichen Papiers begnügen, welches ihn wenigstens vor dem Zugriff der Gendarmerie schützen soll, wenn er das tut, was er trotz aller versprochenen Hilfe tun muß: betteln gehen.

Die besten Gesetze helfen nichts, wenn sie nicht ihrem Sinn gemäß durchgeführt werden. Es wäre nur gerecht; wenn für die Anwendung dieser Gesetze über die staatliche Hilfe bei Elementarschäden eine obere Grenze gesetzt würde, welche gegeben sein müßte durch die Größe des Besitzes des Betroffenen, und durch die Höhe des Schadens. Denn der kleine Bauer wird durch jeden Schaden verhältnismäßig viel schwerer getroffen als der große Grundbesitzer, welcher sich in der Regel wohl aus eigener Kraft helfen könnte. Würde die Beteiligung der mittleren und kleinen Bauern an den staatlichen Hilfsmaßnahmen vergrößert werden, wäre der wirtschaftliche und soziale Zweck im Rahmen der heute zur Verfügung stehenden Mittel ein weitaus größerer: Vor allem geht aber unsere Hauptforderung dahin: Man' übertrage die Durchführung und Beaufsichtigung der Hilfsaktionen den Landwirten selbst, und zwar allen ohne Rücksicht auf die Größe und Ertragsfähigkeit des Besitzes, und beseitige das heutige System, welches eine Bevorzugung der sozial Starken und eine Benachteiligung der wirtschaftlich Schwachen bedeutet. Wir werden für die Gesetzesvorlage stimmen. (Potlesk.)

7. Řeč sen. Füssyho.

Tisztelt Szenátus! Pont négy hónap előtt tárgyaltuk itt az 1931. évi elemi katasztrófákkal okozott károk térítésének, illetve a károsultak segélyezésének az ügyét s akkor volt alkalman megállapítani, hogy a törvénynyel engedélyezett összeg feltétlenül kevés lesz. A tisztelt szenátus akkor nem hallgatott intő szavamra s ezért van az, hogy ma a négy hónap előtt alkotott törvény kiegészítését, a segélyek, a hitelek és hitelgarancia emelését kell tárgyalnunk.

Bármennyire is méltányolni akarnám a most tárgyalt javaslat indokolásának, azt a megállapítását, hogy különösen Szlovenszkón oly nagyok voltak az elemi csapások, hogy az eddig engedélyezett összegek kevésnek bizonyultak a sebek gyógyítására, azonban nem hallgathatom el azt sem, hogy nagyon csunya játék az, amit a kormány a szerencsétlen gazdákkal egyrészt itt bent a kormányban, másrészt a segélyek kiosztásánál, a vidéken folytat.

Meg kell állapítanom ugyanis, hogy a mostan tárgyalt javaslattal, ha majd törvényerőre emelkedik, az engedélyezett hitel is kevés lesz a szlovenszkói és ruszinszkói nyomor enyhítésére, meg vagyok győződve, hogy rövidesen ujabb ilyen tárgyu törvényt kell majd tárgyalnunk. Méltánylom e részen a földmüvelésügyi miniszter úrnak a helyzet javítására vonatkozó törekvését, azonban szomoruan kell megállapítanom, hogy a bajok tényleges orvoslásának útjában állanak a kormány szocialista csoportjai, amelyek egyrészt nem járulnak hozzá a kiadós segítség engedélyezéséhez, másrészt ezt a szerény alamizsnát is most, november közepén, november végére engedik kiadni, amikor a segély a gazdának már későn jön, mert az őszi vetés ideje már régen elmulott.

A szocialista pártok vezetőinek a szociális érzés teljes hiányát mutatja az az eljárás, hogy az elemi kársegélyezés kérdését függővé teszik oly más javaslatok elfogadásától,

amelyeknek igazán semmi közük nincs az elemi károkhoz. A szocialista pártoknak ezt az eljárását közönségesen zsarolásnak nevezik. Végzetes hiba, hogy a kormányban lévő agrárpárt, amelynek a mezőgazdaság érdekeit kellene védeni, nem képes a sarkára állani, hogy kikövetelje a mezőgazdaságot megillető jogokat s visszautasítsa az alamizsnákat. Pedig a köztársaság első éveinek a története más eseményeket mutat azt illetőleg, hogyha a munkásság volt bajban, akkor a mezőgazdaság nem habozott segítséget adni neki. Gondoljunk csak az amerikai és kanadai lisztre, amelyet a kormány 1919-ben 7-8 koronájával, drága dollárért vásárolt, hogy a fogyasztóknak 4-5 koronájával adja el. És mert nem volt pénz a fiatal állam kasszájában, még kölcsönt is felvett a kormány erre a célra, amelynek kamatait és törlesztési részleteit most is nyögjük s ki tudja meddig fogjuk még azt fizetni. De ugyanakkor tüzzelvassal rekvirálták a mi gabonánkat, pedig akkor nem volt munkanélküliség, a munkás bére kielégítő volt, nem kellett az ármaximálás, mégis félig ingyen vitték el termésünket a munkások, a fogyasztók javára. Tudom, hogy a politikában nem szabad hálára számítani, azonban a szocialista urak jól tennék, ha arra gondolnának, hogy a szlovenszkói és ruszinszkói elemi katasztrófák miatt nemcsak az önálló kisgazda, hanem a mezőgazdasági munkás, de ma már a munka nélkül álló ipari munkás is szenved, mert hiszen munkanélküli segélyéből nagyobb összeget lesz kénytelen adni kenyérre, mert a kenyér ára drágul.

Itt röviden meg kell emlékeznem a földmüvelésügyi minisztériumban folytatott egyik tárgyalásomról, melynek során azt kellett hallanom, hogy a kormány esetleg belemenne a vetőmag vámmentes behozatalának engedélyezésébe, azonban attól tartanak, hogy a fogyasztók is igényelnének vámmentes gabonát. Uraim, hát nem a legfőbb ideje, hogy a fogyasztás céljaira is engedjék meg a vámmentes gabonabehozatalt? Nem látják, nem tudják, hogy faluhelyen sem a kisgazdának, sem a munkásnak nincs már kenyere? Állítom, hogy a szocialista pártok törvényhozói - nem tudom milyen titkos okokból - saját pártjaik hiveinek érdekét sem tartják szemmel, amikor az elemi károk nagyságát nem akarják megérteni s garasoskodnak a segélyre szorulókkal szemben.

De végzetes hiba az is, hogy ez az alamizsnaszerü segély is későn jön. Ma - mint mondottam - túl vagyunk az őszi vetések idején. A most tárgyalt javaslatból törvény csak valamikor decemberben lesz. Az őszi vetés alá kikészített földek pedig parlagon maradnak s így felkészülhetünk arra, hogy jövőre ismét kevés lesz a termés, még ha az időjárás annyira is kedvezne. Nem szivlelték meg, hogy kétszer ad, aki gyorsan ad s most nyakunkon az uj baj: az ugaron maradt búza és rozsföldek nagy tömege.

A másik alapvető hiba a törvényhozás által engedélyezett segélyek kiosztásának módjában van. Igéreteket - kaptunk arra, hogy az inségeseket, a vetőmag-igénylőket összeírják, hogy ügyészt küldenek annak a nyakára, aki a vetőmag és a nyomorakcióból politikát csinál.

Nos, ha történt összeírás, ugy szeretném látni annak adatait, különös figyelemmel arra, hogy eddig mit is végzett tulajdonképpen a vetőmag-és a nyomorsegély-akció. Sajnos, nekem nem áll módomban egész országrészekre kiterjedően pontos statisztikákat összeállítanom, mert arra nincs meg a módom, azonban igenis meg kell állapí tanom azt, hogy az én vidékemen saját magam meggyőződtem, hogy ezt az akciót, különösen a vetőmag szétosztását, a notárius urak s a közigazgatás egyéb szervei a legundokabb lélekvásárlás eszközéül használták ki. Én nem kiáltok ügyész után, mint azt a minisztérium egyik vezető tisztviselője tette, nem is nevezem meg a vetőmaggal korteskedő jegyzőket, mert hiszen még azt kellene megérnem, hogy az illetőket egy-két osztályyal soron kivül előléptetik, azonban óva intem önöket attól, hogy a nyomort tovább is kortescélokra használják ki és felhivom önöket arra, hogy egyszer már lássanak a komoly agrárpolitika alapvető elveinek a kiépítéséhez, fogjanak a tervszerü munkához, mert csak alapos munkával kerülhetik el a véres kossuti pünkösdöket, de a véres husvétokat és karácsonyokat is.

Külügyminiszterünk szájából hallottuk a közelmultban, hogy rendkivüli idők rendkivüli intézkedéseket követelnek. Sajnos, csak hallottuk ezt, azonban nem látjuk ezeket a komoly intézkedéseket. Hozzátenném ehhez, hogy nagy idők nagy embereket követelnek, akik nagy eszméket termelnek ki a bajok orvoslására. Itt azonban még az eszméket sem látom.

A most tárgyalt javaslat indokolása azt mondja, hogy a hitelek emelését a szlovenszkói szokatlanul nagy elemi károk teszik szükségessé. Szeretném remélni, hogy a most megszavazandó külön hitelekből elsősorban, sőt kizárólag a délszlovenszkói, a csapásokkal legjobban sujtott magyarajku lakosság kap némi részesedést. Ha igen, akkor ebben a reményben a javaslatot elfogadom.

8. Řeč sen. Mezöho.

Tisztelt Ház! Lapátokkal mentek a jegyzői hivatalhoz a munkások. Aznap, amikor a községi képviselőtestületnek alakuló űlése volt, 108 szükségmunkás otthagyta a munkát és lapátokkal a vállukon, végig meneteltek a községen egészen a községháza elé. Követelték a jegyzőtől és az uj elől­ járóságtól, hogy azonnal vonják, felelősségre a jegyzői hivatalt, miután már 22 napja, hogy dolgoznak az útépítésen, de pénzt még nem láttak. A jegyző úr remegő térddel kénytelen volt azonnal felhívni az útépítészeti hivatalt, de ott senkit sem találtak, vagyis nem jelentkezett senki, mert már este volt. Erre az uj képviselőtestület indítványára 2000 korona pillanatnyi segélyt szavaztak meg addig, míg a fizetéskérdés rendezve lesz.

Varga bíró elvtárs bejelentette, hogy 300 kubikos sztrájkolni fog 24 órán belül, ha fizetésüket nem fogják folyósítani. Követelte továbbá a község azonnali közbenjárását a munkások érdekében.

A polgáriak a tömeg nyomása alatt kénytelenek voltak mindent megszavazni.

A kaszárnyák proletárjai a Major-kaucióra adakoznak. Ma az osztályharc élesebb megnyilatkozásának idejében, az életért, a kenyérért, a munkáért folyik a harc, amikor a nincstelen proletárok milliói vannak az éhhalálnak kitéve, ma, amikor a kapitalista reakció naponta szedi áldozatait, mi proletárkatonák a negyvenedik gyalogezredből elhatároztuk, hogy gyűjtést indítunk a Major-kaució javára.

Gyüjtésünk, melyet a proletár-osztály szolidaritása jegyében és tudatában kezdtünk, legyen bizonyítéka, hogy nem feledkeztünk meg Majorról és a többi bajtársakról, akik mint az osztályharc áldozatai elestek, vagy a burzsoázia börtönében szenvednek.

Filléreinkkel, melyeket összegyüjtöttünk, bizonyítani akarjuk, hogy bár a militarizmussal a haza szolgálatában vagyunk, alacsony jövedelmünkből, zsoldunkból, amely legszükségesebb kiadásainkat sem fedezi, képesek vagyunk támogatni a proletariátus előharcosait abban a harcban, amelyet a proletariátus végső felszabadulásáért vívnak. Fogadjátok testvéri üdvözlettel és lelkesedéssel s nyugtázzatok 48.50 Kč-t.

Szervezni kell a frontot az éhségtélre. A azlovenszkói munkanélküliek végeláthatatlan soraihoz nap-nap mellett az utcára vetett dolgozók ujabb százai csatlakoznak. Megállnak a malmok ®akarovcén, Slovinkin leáll a bánya, Turóc-Szent-Mártonban, a pozsonyi üzemekben és másutt rendületlenül folyik az elbocsátás, a fürésztelepek pedig mindmegannyi ma-holnak Korompává válnak. A falun már csak egy embernek akad munkája, ez a végrehajtó.

A rozsnyói textilüzemekben a gyárosok bérleszállítást készítenek elő és másutt is leszorítják a béreket. A hosszú munkanélküliségtől összeszáradt gyomru földmunkások, a vetőmagakciónál kisemmizett és becsapott kisgazdák, akiknél épúgy, mint a kis iparosoknál, szédítően magas adóterhekkel párosul az inség, a racionálással agyonhajszolt üzemi munkások, egyszóval egész Szlovenszkó agyongyötört népe borzalommal tekint az éhségtél elé.

Ki hallgathatja ilyenkor a béketürést, takarékosságot prédikáló cseh burzsoáziát, mely a szlovenszkói nép fojtogatásával már rég kihozta sodrából a dolgozó rétegeket. Ki ne fortyanna föl, amikor ilyen helyzetben a szociáldemokrata, agrár, klerikális kormány miniszterelnöke kivételes intézkedésekkel fenyegetőzik.

A szociáldemokrata vezérek hiába törekednek rendet és nyugalmat teremteni a burzsoázia éhségintézkedései számára, a magyar urak kétségbéesetten próbálják óriási választási vereségük után, nagyhangu szólamokba fullasztani és a cseh imperializmus számára ártalmatlanná tenni a magyar nép elkeseredését.

Szlovenszkó néhány helyén mégis megindult a munkanélküliek rohama, a kisgazdák is felszólaltak az adóterhek ellen és fellépésük oly éles volt, hogy csak fehér folt maradt a kommunista sajtóban az adóellenes tüntetésekről szóló jelentések helyén.

Szlovenszkó magyar népének kétségbeesett helyzete azonban fenyegetően parancsolja: kiszélesíteni a frontot gyorsan, pillanatnyi késedelem nélkül. Ha azt akarjuk, hogy a kapitalisták kiéheztető, háborus és fasziszta-diktatura tervei a dolgozók harcos ellenállásának ércfalán törjenek meg - és mi kommunisták ezt akarjuk előkészíteni, kovácsolni - meg kell szervezni a cseh és szlovák, magyar és más nemzetiségü gyárosok, földesurak, bankárok, szociáldemokrata vezérek és hasonló úri herék támadásainak visszaverését.

Ha azt akarjuk, hogy egy ember se kerüljön ki az üzemből, hogy egy fillért se lehes sen elrabolni a bérekből, a külömben is nyomoruságos fizetésből, hogy a munkanélküliek kenyérhez jussanak, a kisgazdák élete megkönnyebüljön és a középrétegek ne süppedjenek el a nyomorban - és mi kommunisták ezt akarjuk - akkor ezt csak a legszélesebb néprétegek mozgósításával, harcaik gondos és alapos előkészítésével és megszervezésével érhetjük el.

Ezért állítjuk ma az egész dolgozó osztály elé a tömegmozdulások szervezésének kérdését a maga egész terjedelmében, minden üzemi gyűlés, munkanélküli - vagy kisgazda értekezleteken komoly, felelősségteljes előmunkálataitól kezdve, egészen a nagy politikai sztrájkok megteremtéséig. Csak így lehet elérni, hogy ebből a borzalmasan pusztító válságból a kiút az legyen, amit mi kommunisták akarunk és amit a mind szélesebb szlovenszkói magyar néprétegek kívánnak.

A forradalmi válság megszervezésének legfontosabb kérdése pedig az, hogy a dolgozó osztály élcsapata, a kommunista párt, felkészülten vezesse a frontot. Ezért fordítjuk most minden figyelmünket arra, hogy képessé tegyük a pártot az elbocsátások elleni küzdelemre, a munkanélküliek és a kisgazdák harcainak, a nemzetiségi elnyomás ellen sorakozóknak még erélyesebb, dacosabb, keményebb vezetésére.

A kommunista párt Szlovenszkón az utóbbi időben jelentős sikereket ért el. A

Major-féle felhívásban négy és félezer uj harcost sorozott a pártba. A választási kampányban nem egy szervezet jó példáját szolgálta a bolseviki munkának.

Most rohamtempóban kell megoldani az előttünk álló szervezeti feladatokat. A legfontosabb üzemekben és majorokban jól dolgozó pártsejteket kell teremteni, uj tagok ezreit kell hozni a kommunista pártba, szervezetileg összefogni a törpebirtokosokat és kisgazdákat, akcióképes tömegszervezetekké tenni a vörös szakszervezeteket, bolseviki funkcionáriusokat kiképezni az üzemekben és falvakban, az uj tagok számára kommunistanevelést adni és végül, de nem utoljára, a sajtót tömeglappá kiépíteni. Ehhez kell hozzálátni elvtársak, gyorsan, pillanatnyi késedelem nélkül.

Ezt kívánja az üzemi, majori munkások, a munkanélküliek, a kisgazdák érdeke, ezt követeli a szlovenszkói magyar nép felszabadításának ügye.