Was also die nationale Bilanz anbelangt, haben die Mehrheitsparteien und das Ministerium, trotzdem zwei deutsche Minister in der Regierung sitzen, im letzten Jahre neue Schuld und neue Verantwortung auf sich geladen. In der nationalen Politik dieses Staates im letzten Jahre finde ich gar keine Aktivpost. Darum sage ich: Wenn es so weiter geht, wird die Mitarbeit von deutschen Ministern und deutschen Parteien in der Mehrheit geradezu schädlich für unser deutsches Volk. Die zwei Minister in der Regierung werden zu einem glänzenden Aushängeschild für eine schlechte nationale Firma. Unser deutsches Volk hat mir soweit Interesse an deutschen Ministern, als deutsche Minister selbst Interesse an unserem deutschen Volke haben, und mehr nicht. Wo sind die nationalen Leistungen der deutschen Minister im letzten, Jahre? ich kann keine finden. Eine nationale Symbiose aber, die zu allem Unrecht gegen unser deutsches Volk einfach schweigt, ist unser völkischer Tod. Will man Vertrauen von uns, muß man uns Vertrauen schenken und vor allem uns Gerechtigkeit angedeihen lassen.

Wir werden daher den Kampf wie bisher mit aller Entschiedenheit fortsetzen gegen ein System, das auf Schritt und Tritt unserem Volke Unrecht tut. Wir. kämpfen für die wirtschaftlichen Interessen unseres Volkes, weil wir wissen, daß eine gesunde Wirtschaft die Grundlage für jedes Volk sein muß. Wir kämpfen für seine nationalen Interessen, insbesondere für die Durchsetzung der Gleichberechtigung, wie sie. die Verfassung garantiert und wie sie den Friedensverträgen entspricht. Wir kämpfen aber auch für die kulturellen, die religiös sittlichen Interessen unseres Volkes. (Pot1esk.) Denn wir wissen, daß mit Schweinepreisen und mit Getreidezöllen, mit Kollektivverträgen und Sozialversicherungen allein nicht alles getan ist. Die Wirtschaftsreformen ändern sich, und wir sind jeder neuen Wirtschaftsform zugänglich, die nicht ein wirtschaftlicher Unsinn ist. Auch Staatsformen gehen vorüber. Was bleibt, ist gesundes Volkstum und ein Volk kann sich nur dann gesund erhalten., wenn in ihm eine ideale Weltanschauung lebt. Dieses hat unser Volk in seiner christlichen Lebensanschauung und, christlichen Sitte, und darum glauben wir unserem Volke einen unersetzlichen nationalen Dienst und auch dem Staate gute Dienste zu leisten, wenn wir diese geistigen Elemente mit allem Nachdruck betonen. (Potlesk.)

Wir glauben an unser Volk und an seine Zukunft, draußen im Deutschen Reich und hier in diesem Staate: Draußen im Reich kämpft gegenwärtig unser großes Volk den schweren Kampf um sein Dasein, um die Gleichberechtigung in der weiten Welt. Hier aber in diesem Staate kämpfen wir Sudetendeutschen, ein kleiner Splitter unseres großen deutschen Volkes, um unsere Gleichberechtigung auf dem Boden unserer Heimat, auf dem Boden dieses Staates, auf dem unsere Vorfahren soviel nützliche Arbeit geleistet haben. Wird uns die Hand von der anderen Seite gereicht, so wird es zum Segen dieses mit natürlichen Gütern so reich gesegnetes Landes sein. Wird die nationale Streitaxt nicht begraben, so wird es hoffentlich nicht der Untergang des Volkes in diesem Staate sein, aber jedenfalls nicht zum Gedeihen der Völker gereichen, die in diesem Staate zu gemeinsamer Arbeit aufeinander angewiesen sind. Wir führen diesen Kampf mit voller Zuversicht.

Wir können die weitere Entwicklung, die in der weiten Welt die.Völker nehmen werden, der Weltgeschichte überlassen. Wir fühlen uns aber selbst als einen Teil dieser Weltgeschichte, wenn wir auf diesem seit Jahrhunderten heißumkämpften Boden unverdroßen den Kampf fortsetzen für die Interessen unseres trotz aller Unterdrückung heißgeliebten deutschen Volkes. (Souhlas a potlesk.)

5. Řeč. sen dr Grosschmida.

Tisztelt Szenátus! A költségvetési törvény képviselőházi tárgyalása alkalmával az összes, közel 250 módositó inditványt a többség elvetette. Nyilván ugyanez a sors vár itt is minden kezdeményezésre.

Mi hát akkor e törvénynek parlamenti tárgyalása? Egyszerüen egy formalitás, ami szükséges az ezidőszerint fennálló alkotmány törvény szerint a kormányabszolütizmus akaratának érvényesítéséhez.

Igy megy ez már évről - évre. Hiába a legjobb akarat és a legvilágosabb érvelés az állam bevételeinek jobb, hasznosabb. igazságosabb beosztása. és felhasználása tekintetében. Ugy gondolják, a hatalmon levők, hogy principüs obsta!... Szerintük baj volna, ha például a kisebbségi nemzetek óhajai is végre figyelembe vétetnének, mert akkor az eddigi mulasztások és mellőzések helyreállitásának áradata jöhetne.

Hiába mutatunk rá általánosságban arra, hogy az összkiadásoknak 70.43 % -át a hadügyminisztérium viszi el, a kulturális és iskolaügyre ellenben csak 10.88 % jut, ez nemcsak, hogy így fog maradni, hanem a hadügyminiszter úrnak a leszerelési konferencia előtt elhangzott őszinte szavai szerint ö nem is igéri, hogy az ő tárcájánál térvbe vett megtakaritásokat be tudja tartani. Végeredményében tehát még az sem történik, amit a nemzetgyűlés megszavaz, hanem csak az, amit a kormány akar, - az itt előterjesztett kereteken túl is.

Mire való tehát itt komolykodni és mérlégelni? Módositó inditványokat tenni és naivul azok figyelemre méltatását remélni? Ezen valóban túl vagyunk!

Ha mégis - a közös klubbá egyesült magyar pártok névében és megbízásából felszólalok, teszem azt azért, mert e törvény meg, vagy meg nem szavazása a kormány iránti bizalom kérdése is és itt reá kell mutatnom arra, hogy az ország egész lakossága, nemzetiségre és pártállásra való tekintet nélkül, igen kevéssé lehet elragadtatva a kormány pénzügyi politikájától.

Előttünk fekszik a csaknem 91/2 milliárdos költségvetés. Ez 4.6 milliós többletet tüntet fel. Azonban még letárgyalása előtt, gyorsitott eljárással, elfogadtatlak az engedelmes többséggel oly fizetés-leszállitási és adófelemelési javaslatokat, amelyek szigorúbbak még a kétségtelenül sokkal rosszabb gazdasági viszonyok között levő szomszédállamok inségtörvényeinél is, mert, tudtommal, azok egyikében sem hoztak be 2 évre visszamenő hatályú adóemelést.

Ha az előttünk fekvő, plusszal záródó költségvetés reálisakkor mi szükség van az államháztartás egyensúlyának biztositására ily messzemenő és rendkivüli intézkedésekre?

Talári a világgazdasági krízis miatt? Azt megakadályozni és visszatartani az adózóknak ilyen súlyos megterhelése, - fájdalom, - nem tudja. A sok százmilliós adóhátralék bizonysága szerint teljesen lesscökkent adózási képesség pedig ettől a preventiv intézkedéstől bizony nem fokozódik. Ez egyszerüen túlbecsülése az ország adózási képességének és a nemzetközi krízis időtartama és jövendő méreteinek ismeretlenségével szemben: erőtlen kisérlet.

Az állami bevételek fokozásának, terhei kevesbítésének és általában a gazdasági élet megjavitásának célravezetőbb útjait előttem már itt és egyebütt nagyon sokan fejtegették. Nemcsak a fegyverkezési kiadások csökkentésé, de a közigazgatás racionalizálása, a csendőrség és rendőrség létszámának apasztása, egynéhány minisztérium megszüntetése, a külügyi kiadások és reprezentációk, a luxus épitkezések, propagandakiadások mérséklése, az álláshalmozások megszüntetése, az összeférhetetlenségi esetek kivizsgálása, és különösen egy, egészségesebb külkereskedelmi politika - sokkal inkább eredményre vezetők, mint az adóprés ujabb megcsavarása. Az előbbi radikálisabb eszközökhöz azonban a kormány nyúlni nem mer, vagy nem akar.

Vajjon miért? Azért, mert a többségben szemben álló agrár, és szocialista blokkokkal kormányozni csak úgy lehet, ha hol az egyik, hol a másik hatalmi tényező osztályérdekei nyernek kielégitést, ami azonban rendesen hatalmas és előre nem látott kiadástöbbletet is jelent, vagy legalábbis a sok magánérdekkel átszőtt tényleges állapotot megmerevíti. Ebben a kulisszák mögött folyó harcban aztán, a messzebblátó, az ország egész lakosságát megsegitő politikai vezetés lehetetlenné válik és folyik tovább a >Fortwurstlizás< játéka.

De meddig? Örökké igy nem mehet! Az ország nem a koalicióé, hanem azé a 14 millió emberé, aki ebben az állambán él. Ennek pedig nem érdeke a prestige-politika, amely a meglevő állapotokhoz mereven ragaszkodik, ha mindjárt a külügyminiszter úré is az, és nem kell neki az az érdekpolitika sem, amely csak egyes vártok, eáyes osztályok, vagy pláne egyes émberek érdekét szolgálja.

Hogy a pénzügyi politika mellett a külügyi, különösen a külkereskedelmi politika is elhibázott, hogy ez az ország gazdasági érdekeinek mérhetetlen anyagi kárt okozott, azt nemcsak én mondom, de a maga bőrén megtanulta minden gazdálkodó, lateiner, iparos, kereskedő, munkás egyaránt. Erre igazán nem vigasz az, hogy a kereskedelmi szerződés nélküli állapot a szomszéd államoknak is ártott, sőt, hogy talán pillanatnyilag többet is, mint Csehszlovákiának. Hiszen Csehszlovákia iparának igazi és legtermészetesebb, legjobb piaca mégis csak Ausztria és Magyarország. A külügyminiszter úrnak a költségvetési bizottságban eljárása védelmére felhozott szavaival szemben a tényleges gazdasági állapot és a munkanélküliek számának ugyancsak a bizottság előtt a népjóléti miniszter úr által beismert rohamos növekedése igazolja, hogy mennyire igaz, amit mond és hogy e szomszéd államokkal való gazdasági kapcsolatok megteremtése és az ezekkel való koopérálásnak lehetővé tétele ezeknek vásárló erejükhöz való hoznásegitése mennyire Csehszlovákiának is sürgős létérdeke, annak bizonyitéka a dunai államok gazdasági confoederatiójának ma már napirenden levő kérdése, ami azonban egyúttal az ezt szóval ugyan szintén hirdető, de tényeivel meghiusitó külügyi politika helytelenségét külön is bizonyitja.

A belpolitikában a tehetetlenségnek, de a gazdasági téren való sülyedésnek is egyik főoka az is, hogy amióta ez a koalició létrejött, az osztályérdekek harcában a nemzetiségi, a kisebbségi kérdés, háttérbe szorúlt, ami a belső ellentéteket és nehézségeket fokozza.

A németek egyrésze annak idején azért vált, minden fenntartás és kikötés nélkül, kormánytámogatóvá, mert ez által remélte nemzeti jogainak valamelyes előbbrevitelét. A kormányban bennűlő Dr Spina német nemzetiségü miniszter úr a >Prager Presse< ben, az ötéves együttműködés évfordulója alkalmából írott cikkében a németség vállalkozása sikertelenségének okául azt hozza fel, hogy: >Die politische Konstante des deutschen Aktivismus auf der čechischen Seite noch immer nicht das notwendige, ja unentbehrliche Gegengewicht finden will, ein Gegengewicht, das stark genug w re, um vor allem in den natürlichsten Belangen das Gleichgewicht von Gerechtigkeit herzustellen.< Ebből az óvatos nyilatkozatból is kitetszik a csalódottság. Tepliczi beszédében a miniszter már világosabban is megmondotta, hogy a nemzetiségi politikában tetteket vár a németség, mert hisz az ötévi munkájuk után természetszerüen már el is várható. Minden odaadásuk dacára reményeik, e szerint, nem váltak be.

A szlovákok zöme politikai, kulturális és gazdasági érdekeik mellőzése miatt kormánytámogatókból ellenzékké vált. Ezek a tények bizonyitják az ország lakossága nagy zömének - rólunk még nem is szólva - a bel-és külpolitikai kormányzás irányával való elégedetlenségét.

Ezen tanulságok mellett tisztelettel kérdem, mely példák után indulva remélbetnők tehát mi a minket ért sérelmek orvoslását? Nekünk nincs és nem is volt részünk a kormányzásban és nem hogy >uva acerba<, de igazán nem is sajnáljuk! Akik részesei voltak annak, azoknak is megtört és megtörik minden törekvésük az >egységes cseh nemzeti állam< fanatizmusán. Nekünk tehát nem marad más hátra, mint a sérelmeinket nyilvántartó önérzetes ellenzéki politika. Jogainkat máskép nem tudjuk felszinen tartani. Mi ismerjük kisebbségi helyzetünket. Tudjuk azt, hogy a sorsunkat egészében nem mi irányitjuk, de tudjuk azt is, hogy bennünket a politikai, kulturális és gazdasági életben a békeszerződések és az alkotmánytörvény értelmében mi és mennyi illet meg.

Ha azonban ezt sem kapjuk meg, akkor fajunk és nemzetünk életérdekeinek védelmében nemcsak jogunk, de kötelességünk is nyíltan megmondani, hogy miért vagyunk bizalmatlanok a velünk mindig mostoha kormányhatalommal szemben.

Nem akarok hosszadalmas lenni, nem akarom a már százszor elmondott dolgokat itt ujra megismételni. Csak egy pár igen jellemző tényre akarok ujra rámutatni. Példáúl arra, hogy: a belügyminiszter úr ismételt igérete dacára mai napig sincs az állampolgársági kérdés rendezve, a szlovenszkói ügyvédség minden jogos igénye és sürgetése dacára az ügyvédi autonomia - a közszabadság ezen egyik legfontosabb biztositéka - mind a mai napig nincs visszaállítva, a sajtószabadság - a napirenden levő elkobzások tanusága szerint - még mindig béklyókba van szoritva, a nyelvhasználati jog terén való háttérbe szorittatásunk mindig erősbödő, a számarányunk szerinti politikai érvényesülésünket a választási geometria még mindig kizárja és így tovább.

A kisebbségi jogok minimuma azonban, hogy a valamely nemzeti kisebbséghez tartozók legalább kulturális és gazdasági jogaikat éppen oly mértékben élvezhessék, mint a többségi nemzethez tartozók.

Megint nem akarok a részietekbe elmerülni, csak rámutatok egy pár kirívó jelenségre. Így: Nálunk igen nagy súlyt helyeznek nem annyira a dolgok benső értékére, hanem arra, hogy mit szól az itteni egyes eseményekhez a külföld. Ezért nyitották meg oly ünnepélyesen például a >Magyar tudományos és művészeti akademiát< is. Az adományozó nemes intencióit készséggel és minden fenntartás nélkül elismerem. Azonban az életre hívásába annyi politikumot vittek bele, hogy egyelőre várakozó álláspontra kell ez intézménnyel szemben helyezkednünk, vajjon csakugyan a magyar tudományosság és művészet virága fog-e ott kivirítani? Nem gáncsolkodni akarunk, csak éppen azt vagyunk bátrak megjegyezni, hogy a bokrétát akkor teszik a házra; ha a ház már felépült. Az itteni magyar kulturális életnek ez volna, a külföldnek is szánt, szines és illatos bokrétája. Ámde az épület maga még nincs felépítve, sőt a talaja is inog.

Nem lehet elégszer elismételni azt, hogy Szlovenszkón az államfordulat óta 1488 elemi és 34 közép magyar iskolát szüntettek be, hogy nincs egyetlen magyar nyelvü főiskolánk sem, az államfordularkor volt: 5, hogy nincsenek egyetlen csehszlovák főiskolán sem parallel magyar nyelvü tanszékek sem, hogy. a külföldön, különösen a, Magyarországban szerzett diplomákat itt nem lehet nosztrifikálni, hogy a magyar folyóiratok. és könyvek ma sem jöhetnek be, hogy nemcsak a napilapok, de magyar folyóiratok és könyvek elkobzása is napirenden van, hogy a magyar szinészet vándorlásra és nyomorgásra van itélve, hogy a magyar diákjóléti intézmények semmi támogatásban sem részesülnek, - a belügyminiszter úr eddig még. az e célra. való gyüjtést sem engedélyezte, holott a németek ilyen akciója semmi akadályba sem sem ütközik. Mindezt igazolja az előttünk fekvő költségvetési törvény is azzal a negativummal, hogy a tisztán magyar kulturális célok előmozditására nincs abban egy tétel sem. Hol vantehát az az alap, amelyen a szlovenszkói magyarság kulturális és művészeti életének kifejlődése és megerősödése felépíthető?

A magyar kultura alapjainak megerősítését, a magyar néptanitók és iskolák szaporitását, a szellemi élet szabaddá tételt és támogatását kérjük. Ha jut a pazar egyetemi épitkezésekre, a cseh >kisebbségi< iskolákra, propaganda sajtóra, az ukrán, orosz, jugoszláv diákok támogatására, stb. stb., akkor mi is elvárhatnók, hogy legalább adózásunk arányában jusson a mi tisztán magyar kulturkiadásainkra is és, részesüljünk olyan elbánásban, mint a többi itt élő nemzet. Ezért fordulok az ilyen irányu, kérelmeinkkel szemben siket maradt kormány helyett a nemzetgyűléshez, a törvényhozzó testület igazság - és méltányossági érzékéhez, a magyar közép - és felsőiskolásók támogatására irányuló határozati javaslatom elfogadása iránt.

Vajjon a kulturális téren való ilyen mellőzésért és lemaradottságért kárpótolva vagyunke gazdasági téren? Nem tartom a mai nehéz időket alkalmasnak arra, hogy a szlovenszkói nagy nyomorúságnak képét innen kiszinezzem. Nem akarok a nyomorból politikai tőkét kovácsolni. Csak egy rövid helyzetképet akarok bemutatni a gazdasági élet egy, de kétségtelenül egyik légfontosabb részéről, arról tudniillik, hogy az államfordulat óta hogyan alakult át az őslakosság, különösen a magyarság rovására a termelés forrása: a hitelélet Szlovenszkón.

Az államfordulatkor körülbelül 30.0 volt azon pénzintézetek száma, amelyeknek pénzforrása az, Osztrák-Magyar bankon kivül a budapesti pénzintézetek voltak. Ezek az államfordulat és valutaváltozás következtében aktíváikat nem tudták mobilizálni, uj betéteket az akkori viszonyok között nem kaptak, sőt immobilizált voltuk miatt régi betéteiket is többnyire csak részletekben vagy egyáltalán: nem tudták visszafizetni. Így a gazdasági élet pangása állott be. A pénzpiacon persze segíteni kellett: A kereskedőkön és magánosokon is. A kereskedelem akkor nagy összegeket igényelt. Részbén, hogy a háboru következtében kiürült raktárakat megtölthessék a napi szükséglettel, denagyrészt azért, hogy a nagy iramban megindult áruspekulációt Fedezhessék: E célból nem az itteni őslakosság régi pénzintézeteit karolták fel, nem ezeket segítették meg, hanem ezeket hagyták fuldoklani és elmerülni és a cseh bankok nyitottak Szlovenszkószerte, az akkori pénzügyminiszter engedélyével, fiókokat.

A szlovák pénzintézetek működési köre eddib nagyubbára csak kis parasztkölesönök lebonyolitásában merült ki. Jelentősebb szerepet közöttük a Tátrabank és a Rózsahegyi Iparbank játszott, amely utóbbi cégének szövegét >Slovenská Banka<-ra változtatta. Az előbbiben úgyszólván kizárólag szlovák érdekeltség volt képviselve, mig az utóbbinak már békébén is a ®ivnostenská banka volt a patrónusa.

Ezen utóbbi két intézetnek megengedték, hogy alaptőkéjüket emeljék és fiókot is állitsanak. Így fiók és affiliációs hálózatuk kiépitésévél felszívták a régi, kisebb magyar pénzintézetek jórészét is a régi iparvállalatok megvásárlásával, valamint ujak alapitásával az iparban is jelentékeny befolyásra törekedtek. Ez az igyekezetük a várakozáson felül gyorsan sikerült is, a tehetetlenségre itélt régi pénzintézetekre nagyon lesujtóan. A Tátra Bank, amely 1919-ben mindössze 1,600.000 korona alaptőkével birt, ma 75 millió csehkorona alaptőke mellett 38 fiókkal, a Slovenská Banka, amelynek 3919-ben 6 millió korona alaptőkéje volt, ma 70 millió cseh korona alaptőkével és 36 fiókkal működik. Az amerikai szlovákok Pozsony székhellyel, 25 millió cseh korona alaptőkével az Americko-Slovenská Bankát alapitották, amely 12 fiókkal Pozsony vidékén dolgozott.

Ezek mellettt a favorizált intézetek mellett a régi magyar intézetek tőkeemelési kisérletei meddők maradtak, mert vagy egyáltalán nem engedték nieg, vagy olyan feltételekhez. kötötték, amelyeknek eleget nem tehettek, helyesebben úgynevezett nosztrifikálásuk egyértelmü volt régi jellegük megszüntetésével és így a legtöbbje kénytelen volt vagy felszámolni, vagy önállóságát teljesen feladni. A részvénytőkéket leírták, a tisztviselők jó részét szélnek eresztették.

A sok uj intézet sok uj erőt igényelt ugyan, de ezeknél nem a régi, kipróbált és szakértő, a régi intézetek megszünése, vagy beolvasztása útján állását vesztett régi tisztviselőket, de ajakat alkalmaztak, akiknek kvalifikációja legtöbbször inkább nemzetiségében, mint hozzáértésében volt meg.

A nagy mohóságnak, amellyel a sok idetelepített fiók és felduzzasztott intézetek és azokkal kapcsolatos affiliációk mindenfajta ügyletre rávetették magukat, azonban meg volt a visszahatása is és kormányintervenciót, segitséget igényelt. E segélykérések annyira felszaporodtak, hogy 1924-ben a kormány a bajba jutott intézetek részére két segélyalapot létesitett. Az egyik a betevők betéteinek biztositását célozta és ehhez minden csehszlovákiai intézet az általa kifizetett minden betéti kamat 11/2%-al járul. A másik egy speciális alap, amelyből azokat az intézeteket segélyezik, amelyek a háborus veszteségek következtében szorultak aegitségre.

Mondanom sem kell, hogy ezekből az alapokból - tudtommal - magyar intézet segitséget, legalább is komoly segitséget alig kapott, dacára annak, hogy igen jelentékeny az az összeg, amelyet a magyar ügyfelek kamatai után fizettek be a magyar intézetek. A Nemzeti bank is a még magyar vezetés alatt álló intézeteknek vagy semmi, vagy jelentéktelen hiteleket nyujt, úgyhogy ezen intézetek kénytelenek nagasabb kamatokat fizetni a betétek után, hogy ujabb tőkékbez jussanak.

Ismert már a pénzügyi kormánynak az a terve is, hogy ujabb kényszer-összevonásokkal tovább csökkentse az intézetek és természetesen a már mondottak szerint és foIyományaképen kisebb ellenállóképességü őslakos intézetek számát. Ennek elméleti indikolása, hogy a részvénytársasági alapon nyugvó intézetek nagy száma akadálya az olcsó hitelnek és a községi takarékpénztárak és szövetkezetek létesítésének.

Ez az érv azonban a gyakorlati életben nem áll meg. A nagyobb számú részvénytársaság versenye inkább előmozditója, semmint gátlója az olcsó hitelnek, ez utóbbinak akadálya nem a részvénytársaságok kisebb, vagy nagyobb száma, hanem egyezerüen a pénzforrás hiánya.

Ez a forrás kezdettöl fogva el volt és el van zárva az őslakos és különösen a magyar pénzintézetek elől. Nem a mostani gazdasági krízisben, de egyáltalán. A most fennálló banktörvények értelmében ugyanis a betétek nagyságával arányban kell állami az intézet alaptőkéjének. Ez idáig helyes is. Alaptőkét azonban csak a kormány engedélyével lehet emelni és az engedélyezett tőkeemelés egy részét fel kell ajánlania pénzügyi kormánynak, amely, ha olyan intézetről van szó, amelynél befolyást akar érvényesíteni, megjelöli, hogy melyik más intézet kell, hogy átvegye a kormánynak felaján. lott részvénymennyiséget. Jelentéktelen intézeteknél nem reflektáltak új részvényekre, de annál inkább a magyar vidékeken fekvo közép és nagyobb intézeteknél, amelyek útján a magyar hitelkeresők jutnak hatalmi körükbe. Ilyen intézetek részvényei legnagyobbrészt a Legióbank fiókjaiba kerültek.

Befejezett tranzakcióival a Legióbanknak érdekeltsége Szlovenszkón és Ruszinszkón így oszlik meg: összesen 108 érdekeltsége van. Ezek között önálló fiókja van 12, affiliált intézete 18, amelyeknek ismét. 53 fiókja van. Szövetkezeteinek száma: 24.

Ez érdekeltségekből Szlovenszkóra esik 11 fiókja. 14 affiliált intézete 44 fiókkal és 13 szövetkezet. Ruszinszkóra esik 1 fiók, 4 affiliált intézet 9 Fiókkal és 11 szövetkezet. A történelmi országok városaiban levő érdekeltsége: cca 14. A Legióbank már nem egyszer tiltakozott ugyan az ellen, hogy szlovenszkói és ruszinszkói terjeszkedésével politikai célokat követne. Ezek a számok azonban mást bizonyítanak.

Eléggé ismeretes e banknak viszonya a kormányhoz és ismeretes a kormány már említett szándéka, hogy tudmüllik ujabb összevonásokkal csökkenteni kivánja a régi vonatkozású intézetek számát. Kézenfekvő, hogy ezzel a bank és hitelpolitikával elérhető, hogy 2-3 év alatt nem lesz Szlovenszkón és Ruszinszkón független pénzintézet és az említett bankok racionalizálási jelszavak alatt hamarosan egyesíteni fagjak az érdekkörükbe került intézeteket és ezt a magyar közönség és a magyar tisztviseloi kar fogja megsínyleni.

Az említett intézetek banküzleteit, üzletvitelét én természetesem itt nem birálom. Amit tesznek, ahhoz a fennálló törvények szerint formai joguk megvan. De ha végignézem az affiliált intézetek igazgatóságainak névsorát, azt kell látnom, hogy majdnem mindegyiknél igazgatóságainak névsorát, azt kell látnom, hogy majdnem mindegyiknél többségben vannak a csehek, az intézetek vezetőtisztviselői többnyire megint csak csehek. Mit von maga után ez a személyi el. helyezkedés? Azt, hogy az intézetek nyelvhasználatából kiszorul a magyar és a német nyelv, tisztviselők e tekintetben is kényszerhelyzetbe jutnak, az őslakosság pedig szorultságában alig tud hitelhez jutni, ha pedig nagy nehezen mégis hozzájut, akkor a gazdasági lekötöttség politikai függését is természetszerüen magával hozza.

Az elmondottakat azért hoztam fel, mert ezekböl is látszik, hogy: így folyik, jól átgondolt terv szerint, Szlovenszkó és Ruszinszkó lakosságának, különösen magyarságá

nak, kulturális és gazdasági asszimilációja, szellemi és anyagi elsorvasztása. Amikor azonban ezt tisztán látjuk, a nemzeti öntudatnak és becsületnek elemi parancsa, hogy ez ellen tiltakozó szavunkat felemeljük, hogy rámutassunk, arra, hogy ellenzéki magatartásunk nem izgágáskodás, de szomorú tényekből fakadó kényszerüség.

Föl kell tételeznem, hogy a nemzeti öntudat tekintetében annyira érzékeny nép, mint a cseh, megérti és átérzi az ilyen kormányzási szellem elleni tiltakozás jogosságát. Sohasem szoktam lekicsinyleni senki politikai vagy személyi érzékenységét. Nem akarom ezt másról sem feltételezni. Ez alapon tárom itt fel általánosságban és e példákkal is őszintén - ahogy erre egy szó tatában a Köztársaság Elnök Úr is felhívta a magyar törvényhozókat - a mi mélységes emberi és nemzeti sérelmeinket és és remélem, hogy talán végre meghallják, talán megértik, talán belátják, hogy á békés együttélésnek nem a kormány és a többség által eddig választott út a helyes útja.

A németek minisztere is tetteket vár, az erősebb kezdeményezését! Mi is azt várjuk! Talán a mai élet közös reménytelensége és bizonytalansága közelebb hozza a népek lelkét is, - reméljük ezt, de önérzetünket és igazságunk tudatát és ezen nyugvó jogainkat a nyomorúságban sem dobatjuk oda és a mi szenvedéseinket eddig csak fokozó kormányzás céljaira népünk adófilléreit nem ajánlhatjuk fel. A költségvetést nem szavazzuk meg! (Potlesk.)

6. Řeč sen. Böhma.

Tisztelt szenátus! Aki figyelemmel kisérte a költségvetés vitájával kapcsolatos eddigi törvényhozói felszólalásokat, akár a képviselőház és a szenátus plénumában, az azt a tapasztalatot meríthette, hogy akár a kormánypárt, akár az ellenzék részéről történt a felszólalás, az ország gazdasági helyzetének képét mindannyi sötét szinekkel festette alá.

Tehát azok, akik az ország különböző tájairól besereglenek Prágába, akik az ország

gazdasági életét közelről, részleteiben is látják és objektíve itélnek, mégha a pártpolitika bizonyos mértékben csökkenti is beállitásukat, a jelen szomorúságáról számolnak be és a jövőre nézve kevés biztatót mondanak. Pedig csak puszta szemlélet alapján számolnak be a helyzetről. Ha gazdasági életünket gyökerénél, teljes mélységében megvizsgáljuk a gazdasági élet mérőeszközeivel, akkor oly döbbenetes kép tárul elénk, amelyet első pillanatban el sem akarunk hinni. Hogy ez a kép hogyan fest, arra beszédem további folyamán részletesen rá fogok térni.

A törvénphozók jelentéseivel ellentétesen a pénzügimirüstzter úr expozéjában gazdasági élet megny ilvánulásairól olyan számokat sórakoztatott fel, amelyek egy teljesen megnyugtató és bizalomgerjesztő képet vetitették elénk és a világ elé. A pénzügyminiszter úr adatai azonban ma már túlhaladottak és így egyáltalán nem alkalmasak árra, hogy a köztársaság gazdasági életének mai képét visszatükrözzék. Bármelyik tételét veszem bonckés alá, azonnal nyilvánvalóvá lesz, hogy adatai és megállapításai elmaradtak a tények valódi alakulásától.