A pénzügyminiszter úr azon megállapítása, hogy gazdasági élétünk fejlődése normális, ma már úgy hangzik, mintha a pénzügyminiszter nem látná, avagy nem akarna felismerni a tényleges és egyre súlyosbodo gazdasági válságot.

A gazdasági helyzetet a pénzügyminiszter úr a külkreskedelem alakulásának ismertetésével kezdi. Az általa ismertetett adatok agusztus végéről szólnak. Ezek sem adnak külkereskedehnünk alakulásáról rózsás képet úgyan, de azóta még további jelentékeny eltolódásokar kell megállapítanunk. Míg külkereskedelmi forgalmunk értéke 1930 első tizenegy hónapjában 30.5 milliárd, addig ez év november hó végéig csak 22.5 milliárd korona, azaz 8 milliárd koronával kevesebb volt. Természetes, hogy a külkereskedelemnek ilyen mértékü hanyatlása mélyen belevág egész gazdasági életünk elévenébe. Legfájdálmasabban érinti gazdasági életünket a kivitel és különösen a készárúkivitel visszarettentő hanyatlása, nevezetesen az a tény, hogy múlt év november hó végéig lebonyolított 11.8 milliárd értékü készáru kivitelürikkel szemben ez év november hó végéig csak 9 milliárd korona értékü készárut vittünk ki. Nem szükséges kommentár ezekhez a számokhoz, melyek kiáltóan rávilágitanak iparunk mai helyzetére.

Ezén számok vizsgálatánál még csak az elszomoritóbb, hogy semmi reményünk sem lehet kivitelünk adatainak megjavulására, sőt ellenkezőleg, kivitelünk még további, zisszaesésére kell elkészülvé lénnünk.

Az angol vámemelés következtében kivitelünk a legrövidebb időn belül ujab érzékeny veszteségeket lesz kénytelen elkönyvelni, mert az a mi Angliába irányrzló készárukivitelünknek 70 százalékát sujtja. Számokban kifejezve ez azt jelenti, hogy a jövő évben kivitelünk egyedül az angol piacon 350-400 millió veszteséggel lesz kénytelen számolni.

Semmivel sem kecsegtetőbb az a perspektiva, amely az Ausztriával folyó kliringtárgyasokból nyílik elénk. Ezek á tárgyalások ma úgy állnak, hogy valószinüleg kénytelenek leszünk elfogadni az osztrákok álláspontját. ami azt fogja ránk nézve jelenteni, hogy külkereskedelnünk jövőre több, mint egy milliárd aktívum veszteséggel fog zárulni.

A külföldi állantok által kivitelünk elé emelt technikai akadályokat kereskedelmi politikánk - sajnos - nem kénes ellensúlyozni. Beneš ugyan, a bizottságban elmondott beszédében, eredményesnek minősítette működését, a tények azonban ezzel az ömnegállapitásával szemben mást igazolnak. Kivitelünk elé minden oldalon áthidalhatatlan akadályok emelkednek, melyek iparunkat tétlenségre kárhoztatják és a külügyminiszter úrnak még csak gondolata sincs arra vonatkozólag, hogy hogyan léhetne ezeket az akadályokat elhárítani. A külügyminiszter úr kereslvedelmi politikánk fejlődését eredményesnek minősíti ugyan, de a tények, a külkereslvedelem adatai kereslvedelmi politikánk visszafejlődését és fiaslvóját bizonyítják.

A külügyminiszter Úr ugyan egy előbbi beszédében teljes általánosságban és bizonyos elmosódott konturokkal egy gazdásági ujjáéledést vél elérni egy középeurópai gazdasági egysében és ennek keretén belül bizonyos barátságos hangnak adott kifejezést.

Eeszédéből nem állapítható meg, hogy hogyan gondolja, miként akarja, nem konkretizál és így bizonytalanságban hagyja az ország népét. Ezt az egész eljárást úgy kell venni, mint ahogyan van. Ez nem volt egyéb, mint egy szines politikái kisérleti ballon és arra volt jó, hogy megbámulják, de amely belül üres volt. Mindenesetré elsősorban nekünk érdekünk, hogy a nehéz gazdasági helyzetből kikerüljünk és ha másként nem megy, ügy gazdasági összefogással a velünk szomszédos államokkal.

Ez elsősorban a mi létérdekünk, mert önmagunkban, mint ahogy azt Viškovský miniszter Úr elgondolja, nem állhatunk meg. Nem elég kezünket segitségre kinyujcani, henem nekünk is szükségünlt van segitőkézre, hogy jelenlegi gazdasági nehézségünkből kikerüljünk. Ezt végre őszintén, beesülettel be kell vallanunk. Tehát egy esetleges jövő gazdasági kooperációnál tiszta bort kell öntenünk a pohárba és nem tárgyalhatunk többé a győző gasztusá val. Már nincs győző és legyőzött. Az idő és a gazdasági malomkövet felőrölték öröklött jólétünket és egyenlővé tettek bennünket a nyomoruságban. Ma már csak gazdasági legyőzöttek vannak. Ebből a tényből okuljunk és eszerint itéljünk és cselekedjünk a jövőben. Ezt főleg a külügyminiszter Úr szívlelje meg.

Kereskedelmi politikánk eredménytelenségéről ma már nemcsak a statisztika hivatalos adatai beszélnek, hanem Szlovenszkó már régen elcsendesedett gyártelepei után most már Csehország kihűlt gyárkémenyei is. Csehország egyes iparvidékein, ahol még nem régen éjjel-nappal szakadatlanúl folyt a munka, ma egyetlenegy gép sem mozog és a gyárkémények mint felkiáltó jelek tesznek bizonyságot kereskedelmi politikánk fiaskójáról és gazdasági helyzetünkről.

A nagyipar ma még megmérhetetlen veszteségéről nem is adhatok részletes képet, mert a rendelkezésemre álló 15 perc kevés ahhoz, hogy felsoroljam mindazt a veszteséget, amely gyáriparunkat a legutóbbi időben és napjainkban napról-napra érik. A legérzékenyebb veszteség legnagyobb és legfontosabb iparunkat, a textiliparunkat éri. A máris elszenvedett veszteség illusztrálására elég csak arra a példára hivatkoznom, hogy az egykor világhíres trautenaui lenipar ma már szinte csak a multé, mert ott ma minden gyártelep munka nélkül és reménytelenül mered a jövő nagy kérdőjele elé. Hasonló a helyzet az üvegiparban is, mely a kiviteli nehézségek következtében gyártásának 80 százalékát vesztette el és helyzete ma már minden pesszimizmus nélkül kritikusnak mondható. De semmivel sem jobb a helyzet a gépiparban. Azt hiszem, helyzetének illusztrálására elég annyit mondanom, hogy a Skodaművek, a cseh ipar büszkesége, v alószinüleg teljesen megszünik, mert a beszüntetésekről szóló hírek, ismételt hivatalos dementálások ellenére, változatlanul tartják magukat.

Ilyen körülmények mellett nem csodálkozhatunk azon és szinte természetesnek kell vennünk a munkanélküliség már a legnagyobb mértékben aggodalomra okot adó állandó és egyre rohamosabb megnövekedését. Csupán az elmult november hó folyamán több mint 82 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma úgy, hogy november végén ínár a nyilvántartott munkanélküliek száma 337 ezer volt. Tudjuk, hogy a nyilvántartott munkanélküliek száma a tényleges munkanélkül tengődők számának csák mintegy 63 százaléka, úgy, hogy már ma, mikor még csak a tél kezdetén vagyunk, valószinüleg több mint egy fél millió munkanélküli van, a családtagokkal pedig már valószinüleg kétmillió.

Mi sem természetesebb, hogy a gazdasági válság ilyen mértéke a pénzélet terén sem maradhat kihatás nélkül. A fogyasztás vásárló ereje állandóan és fokozatosan gyen gül, a nagy kinálat köpvetkeztében az árak katasztrófálisan esnek, ami megint csak ű belföldi kereslet gyengülését eredményezi. Azok a nagy pénztartalékok, melyekről nálunk Szlovenszkón szinte áhitattal beszéltek, a gazdasági helyzet nyomasztó viszonyainak következtében, napról-napra mind nagyobb mértékben eltünedeznek és ma már Csehországban is megszokott vendég lett a pénzgond.

Legjobban a gazdasági élet szeizmográfja, a tőzsde alakulása tükrözi vissza azt a hanyatlást, mely az utóbbi időben az egész állam gazdasági életében úrrá lett. Csak az értékpapirok árfolyamainak indexét kell megnéznünk, hogy erről képet alkossunk magunknak. A prágai tőzsdén jegyzett óa tékpapirok indexe múlt év novemberében még 177.7 volt és ezzel szemben ez év november hónapjában már csak 78.6-ot mutatott. Ez a folyamat feltartóztathatatlan és a mult héten már, olyan alacsony áron történtek eladások, mint az 1923-as deflációs évben. Tévednénk azonban, ha azt hinnők, hogy a mai minimális árfolyam mellett a tőzsdén nagy élénkség uralkodik, mert az árfolyamok alacsony nívója senkit sem vonz a vételre, hanem ellenkezőleg, mindenki igyekszik, szabadulni a még birtokában lévő papitoktól, meri még további hanyatlással számolnak.

Iparunk és ezen fő termelési águnkkal együtt egész gazdasági életünkkel szemben megnyilvánuló bizalmatlanság csak alátámsztást nyer, ha a pénzpiac alakulását tesszük vizsgálat tárgyává. Csak egy-két adatot ragadok ki, olyat, mely a költségvetés realitásának megitélése szempontjából a leginkább mérvadó. Devizakészletünh hónápról hónapra kevesebb és míg 1930 októberében 2345 millió, addig ez év októberében kevesebb, mint a fele, már csak 1128 millió volt. A Nemzeti Banknál fennálló girókövetelések múlt év átlagához képest 50 százalékkal estek és míg a Nemzeti Ban váltótárcája a múlt év október végén 168 millió, addig ez év október végén 1207 milliót tett ki.

Emelkedést az adatok sorában egyedül a takarékpénztárak betétáhlományában látunk, de ez éppenúgy a krízis következ ménye mint az, hogy ugyaniakkor a nagykereskedelmi bankok betétállománya a nagyipar nagy pénzszülaéglete, illetőleg helyesebben pénzszűke miatt egyre rohamosan csökken.

Kétségbeejtő és nagyon szomoru számadatok ezek, melyekre a jövő évi költségvetést építeni kell. És még az a vrigasztaló tudat sem vehet erőt rajtunk, hogy az államhaztartás helyzette ilyén kritikus időben egyhamar kedvezőbbé válhasson. Ellennezőleg reális szemmel nézve és nyíltan szembe nézve a valódi helyzettel el kell készülve lennünk arra, hogy az államháztartás helyzete is a gazdasági helyzet rosszabbodása következtében kedvezőtlenül fog alakulni.

Az államháztartás mai helyzetéről azonnal tiszta képet kapunk, ha az adóbevételeket és az állami üzemek bevételeit vizsgálat tárgyává tesszük. Vizsgálatunknál olyan számadatok birtokába jutunk, hogy azok leközlésénél nem csoda, ha a cenzura kékceruzája nem áh meg működésében. Úgyancsak nincs időm arra, hogy az adatokat mind felsorakoztassam de elég is, ha a forgalmi és fényüzési adók hozadékának csökkenésére utalok és csak annyit említek meg, hogy ennek az adónemnek a bevétele szeptember 1-ig ez évben 133 millióval kevesebb volt, mint a mult évben.

Különben a pénzügyyniniszter úr maga is bevallja, hogy a gazdasági, krizis nyomán az állam pénzügyeiben is az egész vonalon krizis állott be. A pénzügyminiszter úr expozéjában számolt ugyan még az adóhátralekok behajtásával, de alig lehet kétséges ma már ő előtte is, hogy a mai viszonyok mellett az adóhátralékok feltornyosult összege még az alkalmazott bracchiális adóbehajtási módszerek ellenére is behajthatatlan lesz. A pénzügyminiszter úrnak nem marad más hátra, mint leszámolni azzal, hogy az adóhátralékok behajtására hiába számitott. Más kérdés, hogy az államháztartás hogyan fogja nélkülözhetni az adóhátralék több mint 5 milliárdnyi összegét. Ezen könnven az egész államháztartás felborulhat.

A helyzet megitélése szempontjából a legtragikusabb az, hogy a külügyminiszter úr ugyan a múlt héten, a bizottságban tartott beszédében megállapította, hogy a krizis mélypontján vagyunk, amelyből kifelé a gyógyulás útja van, de a gazdasági élet tényezőinek alakulása napjainkban is még egyre csőkenő tendenciát mutat. Ha a gazdasági élet tényezőinek alakulását pontosan vizsgáljuk, akkor arra a megállapításra jutunk, hogy a mélypont majd még csak 2-3 hónap mulva fog bekövetkezni.

Az egyedüli vigasztaló momentum lehetne ebben a nagy borulásban a kilátásba helyezett 500 millió frank kölcsönnek realizálása. De tekintettel arra, hogy a munkanélküliek számának mai rohamos gyarapodása mellett napi közel másfél millió munkanélküli segélyre kell felkészülnünk, ez az összeg is hamar ki lesz merítve. Érthetetlen is, hogy a kölcsön megadása nehézségekbe ütközött és a még májusban megigért 1.6 milliárd kölcsön miért váratott eddig magára és miért apadt le kevesebb mint egyharmadára.

A francia segitségnek ez a szükmarkusága annál kellemetlenebb, mert a kölcsönszerzésnek már általában hasonló szimptómáját kell észlelnünk más oldalon is. A magánbiztositókról kért 250 millió kölcsönre csak 180 millió jegyzés történt, amiből azt kell következtetnem, hogy a belföldi kölcsönök jövő sikerében sem leher már teljeset bízni.

A gazdasági életnek egynéhány kiragadott kaleidoszkopikus adatainak képéből nyilvénvaló, hogy a bemutatott költségvetés nem nyugszik reális alapon és ma, mikor megszavazás céljából elénk kerül, már régen. túlhaladott számokra támaszkodik, olyannvira, hogy úgy egészében, mint részleteiben illuzórikussá vált.

Ezt a költségvetést voltaképen kötelessége volna a szenátusnak visszaküldeni és ha itt igazi parlamentáris élet volna, akkor a kormánynak kötelességévé kellene tenni, hogy azt uj összeállításban a mai viszonyokhoz idomítva terjessze ujra elő.

A költségvetés unrealitását azonban nemcsak rideg számadatok felsorakoztatásával igazolhatom, de annak szellemével is, mely célból egyedül csak egy, a hadügyi tárca költségvetésével kivánok foglalkozni.

Hadseregünk egész felépitése, szervezete és szelleme nem felel meg azon inteatcióknak, amelyet hivatva.van szolgálni. Ezt a republikát azért hívták életre, hogy a béke jégyében forrassza össze a különböző nemzeteket. Ehhez a kohézióhoz elsősorban a kormányok részéről inaugurált teljesen megértő, megbékélő szellemre volna szükség, mely a republika legeltérőbb törtéaielmi fejlődésü és teljesen különböző tradicióju, egymástól idegen, sőt idegenkedő nemzeteket volna hivatva közelebb hozni egymáshoz. Ez a kivánt szellem azonban a kormányzásban még eddig erőre nem kapott, pedig ezzel lehetne a republikát belsőleg a legjobbasa anegerősíteni s stabillá tenni és akkor nem kellene állandóan százezres szuronyerdőkre támaszkodni, miként az most történik.

Sajnos a republika egész kőzéletét egy hizonyos foku áldemokrácia hatja át és tarja fogva. Ez az áldemokrácia Prágából árad ki az egész országba s a kormáuyzási megnyilatkozásokban is mindenütt kiütközik. Ez az az áldemokrácia, amelyik kifelé, a külföld felé, állandoán a demokráciát hireleti s mindenütt annak szószolója, de ugyanakkor itthon, a kisebbségekkel szemben, sehol sem érvenyesül az egyenlő elbánás elve. Ez az a szellem, amely tele van álhumanizmussal, álpacifizmussal s amely a mostani kormányzatnak is hajtóerejét alkotja, amely kizárja és száműzi a kormányzásból az igazi bélcetörekvéseket, amely természetesen maga után involválja és kitermeli azt a militarista szellemet is, amelynek köbetkezanényeként sajnosan azt állapithatjuk meg, hogy sikerült országunkat 13 év alatt igazi militarista - állammá kiépíteni.

Költségvetésünk hadügyi tárcájának már mailliárdokba menő tételei vádlómementóként merednek az ország felelős tényezői felé, figyelaneztetve őket, hogy a köztársaság léte ellen törnek, amikor az orszag súlyos gazdasági helyzetében nem könnyítenek a nép terhein azáltal, hogy a hadügyi tárca sok százmilliós improduktiv kiadásait kellően nem redukálják az ország gazdasági helyzetének megmentése érdekében.

Végeredménybén ma a szocialista pártok intézik republikánk sorsát, tehát valójában elsősorban őket terheli a felelőség, hogy mint szocialista pártok, amelyek a militarizmusnak az ellenségei, a mai gazdasági nyomoruságunkban, százezrek munkanélkülisége mellett, nemcsak, hogy nem korlátozzák a militarista kinövéseket, de ennek a kormánynak megszavazzák a majdnem két milliárnyi összeget kitevő hadi kiadásokat.

Ha alaposan megfontolás tárgyává tesszük mai hadügyi helyzetünket, úgy azt állapíthatjuk meg, hogy bennünket nagyobbrészt oly államok vesznek körül, amelyek teljes mértékben le vannak fegyverezve és egészen kis zsoldos hadsereggel rendélkeznek csupán, mint Ausztria, Németország és Magyarország. Vagy pedig barátságos, illetőleg szövetséges viszonyban lévő államok a szomszédai, mint Románia, illetőlég Lengyelország. Ebből teljes józansággal csak azt következtethetjük, hogy nincs Európában állam a republikán kívül, amely a mai hadi helyzet szempontjálaól ily előnyös helyzetben volna és ennyire biztonságban érezhetné magát. Úgyszólván semmiféle megtámadhatási veszélynek nincs kitéve republihánk. És éppen ebből az okból teljesen érthetetlen, hogy miért vagyunk mégis állig felfegykerkezve. Miért kell az egész világ előtt kedvezőtlen militarista színben államunkat bemutatni? Miért kell ma súlyos százmilliókat könnyelmüen elpazarolni, ma amikor republikánkban százezrek a legsúlyosabb nélkülözésekben tengetik, éltüket?

Értheteilen, hogy miért kell hadseregünket állandóan tovább feljeszteni és miért nem fejlesztjük azt vissza, mint békés és békét kívánó állam, mikor tudjuk hogy külső ellenség nem veszélyizteti államink biztonságát, mi készteti a kormányt arra, hogy ilyen nagy hadsereget állandó megfelelő felkészültségben tart? Vagy a belső rend fenntartására volna szükség erre a nagy hadseregre? Ha ez igaz, ebben az esetben ez a kormány helytelen belpolitikájára világít rá s azt igazolja, hogy belpolitikánk is helytelen bázison nyugszik.

A belső rendet és nyugalmat azonban nemcsak katona és csendőrszuronyokkal kell biztosítani, mert ezek ugyan elfojthat,ják pillanatnyilag a nyomorból fakadó, kitörő nyugtalanságot, de ez nem megoldás. Már véres lázadások jelzik a nyomoruság nyomán keletkezett általános nyugtalanságot és a duxi, kossuti és freiüaldaui esetek messzekiáltó mértföldkövei annak a kirobbanáshoz vezető, belső forrongásnak, arnelyet a kormány helytnemálló gazdaságpolitikája hívott életre.

Avagy ezzel a nagy hadsereggel Szlovenszkó és Ruszinszkó biztonságát akarja a kormány megerősíteni? Ez nem az a módszer, amellyel a kisebbségeket és különösen Szlovenszkó és Ruszinszkó népeinek szimpátiáját meg lehet nyerni.

Milyen más stabilitása és prosperitása volna republikánknak, ha a kormányból kifelejtett, de sokat hangoztatott demokrácia a kormányzásban utat tört volna és ténylegesen az általános béke iránti vágy és törekvés szelleme élne benne. Ez esetben re publikánk részére csak a belső védelemnek a hadseregére volna szükség és erre elegendő volna egy kisebb milicia-hadsereg is. Ez felene meg azon békés szándéknak, melyet országunknak szolgálni kellene. Sajnos konstatálnom kell, hogy a tények megcáfolják ennek a megkövetelhető békés szellemnek a létezését is. Hadseregünkben, mint intézményben domborodik ki talán a legjobban, hogy, konstitucióink hogyan deformálódnak az áldemokrácia hatása alatt, más célt szolgálnak, mint amiért életre hívták őket. Kormányunk kifelé, a külföld felé, mindig pacifista és például a leszerelés gondolatának zászlajat különösen külképviseleteink és kiküldött képviseleteink által állandoán fennen lobogtatja. De ezen álbékekendőlobogtatás közben a pacifizmus mellőzésével itthon még egyre milliárdokba kerül a gazdasági válság által leszegényedett népnek a hadsereg.

Pedig éppen nekünk kellene példát statuálni arra nézve, hogyan kell egy demokratikusnak mondott államban, ahol nagy mértékben a szocialista elvek érvényesülnek, a militarizmust a nép jóléte és annak felfokozása érdekében leépiteni. Sajnos ennek a törekvésnek még a nyomát sem látjuk sehol. Ellenkezőleg, Masaryk elve alapján létesült republikánkban az imperialista és a militarista felfogás kap erőre.

Azok a milliárdok, amelyeket a kormányoly tizenhárom év óta elvontak a hadsereg céljaira, az mind a nép jóléte elleni merénylét, mert egész gazdasági életünk ma egészen más képet mutatna, ha a termelésből nem vontuk volna ki ezt a ma már pótolhatatlan összeget. Helytelenítem és elitélem, hogy a mai kenyértelen világban, amikor a munkásság éhségfelvonulásra kényszerült, a gazdasági válság nőttön nő és Szlovenszkó déli területein az éhség és nyomor éjjeli. rajtaütő csapatokba toborozza a szegénységet, a hadsereg felszerelése, a hadi készülődés zavartalanút tovább folyik.

Hadseregünk, magas létszámánál fogva, már nem mondható csak a belső békés rend támaszának, mert a republika népességéhez arányítva túl van dimenzionálva. Egy kisebb hadsereggel mindenesetre jobban szolgálnók a békét, mert ez békés szándékainkat domborítaná ki. De a mi legmodernebb felszerelésü s a legujabb öldöklő háborus hadieszközökkel, az ágyuk tömegével, tankjainkkal, repelőrajainkkal felkészült hadseregünk csak provokatíve hat szomszédainkra. Mai felkészültségünk már nem önvédelem, már nem a békés szándék dokumentálása és nem a nemzetközi béke alátámasztása, pedig állítólag erre szánták, Ettől a folytonos hadsereg-fejlesztéstől áll legtávolabb a leszerelés gondolata.

Ha mi most az iniciatívát megragadnók és a hadsereg-leszerelésben jó példával előljárnánk, úgy az egész világ szimpátiáját szerezhetnők meg. Ez a szomszédos államokban is bizonnyal nagy megbecsülést idézne elő, mert ebben a megbékélés igaz szellemét látnák előretörni. S így a feszültség egyik komponense megszünhetne, és magvetője volna Középeurópában a kivánt uj szellemnek. (Předsednictví převzal místopředseda Votruba.)

A mi kormányvezetőink azonban ezen kérdésben is egyoldalú szempontoktól vezéreltetve, a helytelen külpolitika járszallagján vezettetve, a józan s csak a republik jövőjét és fennmaradását szemelőtt tartó, a nép érdekében történő javaslatokat nem veszik figyelembe. Kormányunk halad tovább az utján és kezdünk prototípusa lenni a militarista államnak. A külföld is felfigyel már mohó fegyverkezésünkre és ennek tulajdonítható, hogy külügyminiszterünk, mint egy tipikus militarista államnak reprezentánsa nem kerülhetett a leszerelési konferencia elnöki székébe.

Mindezek egybevetésével helytelenítem, hogy egész költségvetésünk cirka egyötödét hadicélokra fordítjuk. Az ez évi költségvetési csökkentés is csak látszólagos, mert hiszen, ha a költségvetés összegéhez a 315 millió különleges felszerelési hitelt vesszük figyelembe és azt, hogy évenkint kimutatható a hadügyi költségvetésben a hiteltúllépés, mely már rendszerré fejlődött, amely a venkint több milliós összegre rug, akkor a hadügyi költségvetés redukálása teljesen illuzórikus. Ha hozzávészunk bizonyos küzüzemekben kimutatható hadügyi célokat szolgáló tételeket és az egyébb tárcákból kiemelhető katonai tételeket, melyeket itt számszerüleg felsorakoztani nem óhajtok, egyrészt mert ezek rendkivül kényes megvilágításba helyeznék kormányunk béketörekvéseit és mert nem kivánom, hogy ezek a számadatok kikerüljenek és esetleg ellenünk használhassák fel, akkor megállapíthatjuk, hogy a hadünyi kiadások összege a kél milliárd felé tendál.

Ezzel a horribilis hadügyi költségvetéssel a leszerelési konferenciára elmenni kissé kényes dolog lesz. Félek, hogy republikánk megbizottainak bélcél és pacifizmust hangoztató szólamait republikánk túlságosan militarista exponáltsága folytán nem igen fogják komolyan venni.

Kivánatos lett volna legalább az évi költségvetésben a hadügyi tárcának 50 százalékos redukálását végrehajtani, amellyel a leszerelési konferencia előtt dokumentálhattuk volna leszerelési szándékunk komolyságát. A mostani költségvetésünkkel az ellenkezőjét bizonyítjuk; éppen a haditechnikai kiadások emelkedése rávilágít a takart, de már mindenki előtt ismert célra és a hadsereg-fejlesztés fokára és nagyságára.

A leszerelés és a lefegyverzés szándékára vall különben az is, hogy a hadügyminiszter úr a 18 hónapos katonai szolgálati időt semmi körülmények között sem akarja leszállítattni, holott ezen régi követelésünket ma már a közóhaj nyomására a szocialista pártok is kénytelenek voltak magukévá tenni. A hadügyminiszter úr azonban ezt sem veszi figyelembe. Ez az eset is fényes bizonyítéka annak, hogy republikánkban a kormány nem a közóhajt szolgálja és nem a nép akarata a fontos. Jelen esetben a legfontosabb a hadi felkészültség és ennek szüksége szerint történt a döntés.

Jellemzésül arra, hogy már mennyire a militarista úton haladunk, meg kell emlékeznünk arról a hadügyminiszteri tervezetröl, amellyel az iskolai ifjuságot egy teljesen katonai szervezetbe kívánja besorozni. Ez nem egyébb, mint egy katonai előkészítő kiképzés. Ennek a tervezetnek a létezését eddig ugyan már cáfolták, de én úgy tudom, hogy a törvénytervezet már készen van és csak a leszerelési konferencia lezajlását várják, hogy utána a parlament elé terjesszék. Már most kell protestálnunk az ifjuság teste és lelke ellen elkövetendő ezen merénylet ellen, mely hadi materiává akarja átgyúrni már a zsenge ifjuságot is és az imperialista, militarista szellem szolgálatába akarja állítani a jövő generációt. Ezen métely-gondolat és terv ellen nemzetiségi különbség nélkül a szülők nevében, én is, mint szülő, tiltakozom.

Ez az egész elgondolás azonban egyszersmind a republikánk békés szándékait meghazudtolja, teljesen militarista szellemre vall és republikánk jó hírnevét tápodja meg az egész világ előtt, aki ezen gyülöletes, militarista, antidemokratikus tervet a nép jóléte és nyugalmának veszélyeztetésével életre akarja kelteni.

Mivel kormányunk nem a demokratikus és a pacifista szellemet szolgálja, hanem ellenkezőleg a militarista szellem jut érvényre, a költségvetést nem fogadom el. (Potlesk.)