Szomoru és kétségbeesett lélekkel kell azonban most is ujból megállapítanunk, hogy a prágai kormányzat még ezekben az irtózatos időkben sem nyitotta meg komolyan füleit panaszaink előtt. Mindezek a fáradozásaink eddigelé teljesen eredménytelenek maradtak, bár már olyan nagy a nyomor területünkön, hogy népünk jajszava túllépte a köztársaság határait és népünk nyomorát ma már az objektív külföld is olyannak minősítette, amilyenhez hasonlíthatót nemcsak Europában, hanem a teljesen civilizálatban ázsiai és más területeken sem talált az elfogulatlan és szakszerű szemlélő. Eredménytelenek maradtak eddigelé fáradozásaink, dacára annak, hogy személyes eljárásaink alkalmával úgy a miniszterelnökség, mint a szakminisztériumok elismerték, hogy a népünket pusztító éhínséget ismerik, - dacára annak, hogy az országos és járási képviselő testületek mindezt hivatalosan is meöállapitották, dacára annak, hogy mi szabályszerű összeírásainkkal úgy a prágai kormányzat, mint a helyi és országos hatóságok előtt több mint egy hónappal ezelőtt már névszerint is kimutattuk, hogy a mindössze körülbelül 110.000-lélekben megszámlált podkarpatska rusi magyarság köréből 53.646 az éhínségben élő és azzal állandóan fenyegetett embereink száma.

Nem tudjuk, hogy minek minősítsük egyik-másik kormányzati szervnek, még pedig magas helyen adott azt a válaszát, hogy mutassunk rá egypár esetre, ahol az éhhalál be is következett. Ennek a kérdésnek a feltevése, vagy kegyetlenségre, vagy lelketlenségre, vagy ostobaságra vall, vagy mind a háromra együtt, mert tudnia kell minden intelligensebb embernek, de különösen annak, akire népek sorsának intézését bízzák. hogy az éhínség, ha nem is lép fel azonnal és okvetlen éhhalál, vagy éhtífusz alakjában, de mindenkor a nép testi és lelki elsenyvedését, elpusztulását eredményezi, amelyben a lélek és a test egyformán elveszti ellenálló képességét, minden betegséggel és nyavalyával, minden gonoszsággal szemben. A nép lassan, de biztosan degenerálódik. A lelkiségben fellépnek a legirtózatosabb bűnök: rablás, gyilkosság stb. A testiségekben pedig a tüdővész, csontszů és más átöröklődő rettenetes nyomoruságok, amelyek nemcsak a jelen generációt teszik tönkre, hanem a jövő nemzedékeket is.

Mi nem vagyunk hajlandók e magasállásude annál lelketlenebb, kegyetlenebb és ostobább kérdezősködők kedvéért a Podkarpatska Rus őslakosságát és magyarságát a nyomorban és éhínségben tovább fetrengeni engedni. Mi nem vagyunk hajlandók azzal a válasszal sem megelégedni, hogy neféljünk a bolsevizmus melegágyát képező nyomoruság terjedésétől, mert a kormáxiyhatalom elég erős csendőri és rendőri karhatalommal rendelkezik és rendet tart területünkön. Mi tudjuk azt, hogy a Podkarpatska Rus területén uralkodóvá lett nyomort és ínséget katonasággal, csendőrrel elintézni nem fogják, hiába kötözik egymáshoz és hozzák a börtönökben az éhes gyomor által halálra elkeserített és fellázadt paszikai, pereclényi és más sok-sok helyen kirobbant forrongásban összefogdosott, csörgő csontvázakat. Mi tudjuk, hogy a területünkön úrrá lett nyomort és ínséget a kormányzat nem intézheti el azzal, hogy az éhség által előidézett forrongásokat bolseviki izgatásnak minősíti, sem azzal, hogy az itt járt külföldi objektív ujságírókat bolseviki agitátoroknak, minket pedig bizonyára irredenta izgatóknak minősít. Azt is tudjuk, hogy ezt a kérdést a kormányzat nem intézheti el sem a gyűlések betiltásával, amint azt a legutóbbi napokban Viskre, majd Técsőre kért gyűlésünkkel tette, sem a cenzurával.

Mi tudjuk azt, hogy a Podkarpatska Rus körülbelül 600.000 főnyi népességéből éhező 250.000 ember nyomorának, ínségének elintézését a prágai kormányzat csak egyféleképen intézheti el, még pedig úgy, ha van elég belátása, esze, szíve és lelke arra, hogy a 13 év alatt innen a mi területünkről, a mi részünkre a nemzetközi békeszerződésekben és a csehszlovák köztársaság alaptörvényében garantált autonómia mellőzésével, megsemmisítésével, tehát erőszakkal, erőhatalommal élvitt és általunk mindannyiszor felpanaszolt milliárdokból legalább annyit juttat vissza, amennyi népünknek az ínségen való átsegítéséhez okvetlenül szükséges. Ezeket a milliárdokat pontosan kimutattuk a többi között az 1928, október 14.-én Beregszászban tartott kongresszusunkon a dr K o r l á t h Endre beszámolójában és az 1930. és 1931. évi költségvetési hozzászólásában, valamint H o k k y Károlynak szintén több beszédében, parlamenti felszólalásában és interpellációjában. Ámde, hogy a magyarság e két parlamenti képviselőjének panaszi nem egyoldalu magyar panaszok és nem elfogult, szubjektív beállítások, hanem Podkarpatska Rus egész lakosságának megállapításai, ezt megerősítik a következő dokumentumok:

1. A Podkarpatska Rus közigazgatásának egyedüli urává tett cseh agrárpárt bizalmi karának 1931, december 13.-ántartott kongreszszussa megállapítva Podkarpatska Rus minden képzeletet felülmuló ínségét és nyomorát, memurandumban követelte az ugyancsak cseh agrárpárti vezetés alatt álló prágai kormányzattól, hogy gyorsan és hathatósan segítsen e terület lakosságán.

2. 1932, március 29.-én Podkarpatska Rus tartományi, közigazgatási képviselőtestülete plenáris ülésén egyhangu határozattal állapította meg az itteni ínség és nyomor határtalan mérvét és mondotta ki, hogy az ínséget és nyomort itteni önerőből és társadalmi áton enyhíteni nem képes, hanem az a segítés csak állami feladat lehet és az államkormány kötelessége, hogy intézményesen és sürgősen segítsen Podkarpatska Ruson, mert ha ez azonnal meg nem történik, e terület lakosságát megemészti a nyomor és ínség.

3. 1932, február 19.-én pedig maga Beskid Antal, a prágai kormány által Podkarpatska Rus élére állított és annak bizalmasa gyanánt működő jogés hatáskörnélküli kormányzó, hatalmas faragaszokon felhívást bocsátott ki, mely szintén azt hirdeti, hogy e területen éhség dühöng. Mi tehát nem áldozatot, még kevésbbé kegyet kértünk, kívántunk, követeltünk a prágai kormányzattól, amikor Podkarpatska Rus őslakosságának és magyarságának az éhínségtől való megmentését kértük, kívántuk, követeltük hanem egyedül és kizárólagosan jogos igényünk teljesítését követeltük attól a kormányzattól, amelynek volt esze, szíve és merészsége ahhoz, hogy ennek a telületnek szegény, lerongyolódott népétől csak a pénzlebélyegzésnek nevezett, de hadizsákmánynál egyébnek nem minősíthető eljárás során, amikor Podkarpatska Rus szegény népének egy koronát adtak a tőle elvett tíz korona ellenében, és csupán e címen 315 milliót vittek el e szerencsétlen területről.

Ha mindehhez hozzászámítjuk, hogy hadikölcsöneinket nem fizetvén vissza, a prágai kormányzat szintén több százmillióval gazdagodott a mi nyomorunk rovására. Hozzászámítjuk, hogy a békeszerződésekben biztosított ama jogunk kijátszásával, hogy e területen a mi fiaink és embereink lássák el a különböző állami és közigazgatási hivatalokat, - a mi őslakos és magyar tisztviselőinknek földönfutóvá tételével, kiüldözésével, a mi adónkból különböző állami és közigazgatási hivatalokban mintegy 40.000 lelket számláló cseh társadalmat kell eltartanunk akkor minden józanul gondolkoző cseh embernek is természetesnek kellene tartania hogy ma, az éhínség idején, mi az éhínségbe jutott társadalmunknak az államhatalom részéről való megmentését kiköveteljük.

Nem tarthatjuk megengedhetőnek azt, hogy ilyen végveszély idején a prágai állami kormányzat az ungvári országos kormányzatra igyekszik tolni ezt a kötelezettséget, noha a prágai állami kormányzat nagyon jól tudja, hogy az ungvári országos kormányzatnak éppen az állami kormányzat tett lehetetlenné, hogy az éhínségbe jutott társadalmon segíthessen, mert évi büdzsétjének felemelését nem engedélyezte, sőt nyolc millióval leszorította, és a prágai állami kormányzat soha sem járult hozzá, hogy Podkarpatska Rus erdeinek és bányainak jövedelme e terület céljait szolgálhassa, hanem ezt az első perctől Prágába vitte.

Mindezeknek a rendkívül szomoru tényeknek megállapítása után, népünk élete, egészsége, testi és lelki épsége, jövő nemzedékünk iránt érzett felelősségünk tudatában, népünk általános, de különös felhatalmazása alapján is, - amelyet az 1928. évi április 14.-iki országos kongresszuson nyertünk s amelyet 1932, április 24.-éve hirdetett országos kongresszuson népünk ujböl megerősitett, kijelentjük a következőket.

Felelőssé tesszük a prágai kormányzatot nem csupán a köztársaság közvéleménye előtt, hanem az egész művelt világ államai, nemzetei, továbbá a Nemzetek Szövetségének Tanácsában képviselt összes hatalmak előtt azért a nyomorvságért, a népünket végveszéllyel fenyegető éhínségért, elláttatlanságért, amely népünk pusztulását, degenerálódását, bolsevizálását, forradalmiságát idézte elő. E felelősség alól a prágai kormányzat nem oldozható fel, mert:

1. E terület nyomorvságát nem csupán a világkrízis és nem csupán a mint évi gazdasági katasztrofális terméshiány idézte elő, hanem az a szisztematikus elszegényítő gyarmatpolitika, amelyet 13 év óta a prágai kor. mányzat e területen inaugurált, amely gyarmatpolitika különösebb és főbb megnyilvánulásai voltak, hogy - mint már fenntebb említettük - a prágai urak 315 millióval károsították meg e terület népességét a pénzlebélyegzésnél, hogy a hadikölcsönök beváltásánál több százmillióra menő kárt okoztak nekünk, hogy kisvészben intelligens, nagyobb részben félintelligens cseh származásu hivatalnokaikkal 40.000 lelket tartattak el a mi adóinkból, a mi rovásunkra és hogy eme 40.000 cseh lélek kedvéért a mi őslakos és magyar tisztviselőinket földönfutókká tették és hogy az utak javításánál és a földjavítási munkálatoknal az első 11 év alatt aránylaposan majdnem semmit nem tettek s ezzel nemcsak az elmaradt munkabérek nem kerültek a mi nemzeti társadalmunk vérkeringésébe, hanem a többtermelési eredmények elmaradása révén kiszámíthatatlan vagyonoktól estünk el s ezért nincs ma ellenálló erőnk arra, hogy a jelenlegi világgazdasági krízissel és a mint évi katasztrofális terméshiánnyal előállott nyomoruságos időkben megállhassuk a helyünket.

2. Nem oldható fel e felelősség alól a prágai kormány azért sem, mert elvitázhatatlan tény, hogy gyarmati sorba sülyesztette Podkarpatska Rus autonóm területét, kibírhatatlan tarifapolitikájával, amely mellett például Prága messzebb van Ungvártól - ha innen Ungvárról, Prágaba kell valamit szállítani - mint Ungvár Prágától, ha tudniillik Prágából kell Ungvárra vasuton valamit hozni, - lehetetlen vámpolitikájával, amely Podkarpatska Rus földrajzi fekvése miatt elviselhetetlen, - vérlázító adópolitikájával, amely mellett a podkarpatska rusi mezőgazdaságok kataszteri tiszta jövedelmének alapját éppen olyan, vagy még magasabb összegben állapítják meg, mint az állam fennállásának első évtizedében a talajjavítási célokra fordított összegekből kizárólag részesített cseh és morva mezőgazdaságok kataszteri tiszta jövedelmét. Így találjuk meg a mint évi katasztrofális terméshiány magyarázatát is, mert a talajjavítások, ami ket a magyar uralom idején megkezdtünk, nem folytatódtak, ujak pedig csak ezévben indultak meg.

3. Soviniszta politikájával a prágai kormányzat e terület népességét teljesen elzárta azoktól az életlehetőségektől, amelyekkel különösen a ruszin nép a nagy magyar alföld aratási keresményét bőségesen megkereste s ezzel egész évi ennivalóját biztosította.

4. A kormányzat soviniszta csehszlovák politikájával teljesen megölte e terület kisiparát és gyáriparát, hogy a maga cseh nagyiparának termékeit itt eladhassa és ezzel a csehországi gyáriparnak fogyasztópiacot találjon Podkarpatska Rusban.

5. Soviniszta bankpolitikájával a kormány bankjainkat, a hadikölcsönök kifizetésének megtagadásával, elébb tönkretette, majd később szanálás ürügye alatt nacionalizálta és beolvasztotta a csehországi nagybankokba. Így a podkarpatska rusi betétek révén az életerőt területünkön összegyűjtötték, majd elvitték és mólt az ínségbe jutott népünktől tartozásaink gyors visszafizetését, törlesztését erőszakolják és ezzel a nyomoruságot irtózatosan fokozzák és végül az ujabb hitelek teljes beszüntetésével a nyomorba jutott kisipari és mezőgazdasági üzemeinknek a teljes pusztulástól való megmentését is lehetetlenné teszik. Mindez a prágai kor. mányzat irányítása mellett történik olyan időben, amikor gazdáinknak a katasztrofális év után nem volt mit eladniok és annak sem volt ára, amit fundus instruktusokból eladni kényszerültek és amit az adó és munkásbiztosító végrehajtók még meghagytak.

Ily körülmények között és az uj hitelek teljes beszüntetése után miből vegyen az iparos, a gazda a maga és családja részére eleséget, miből vegyen állatainak takarmányt, legalább takarmányszalmát? Mert szénára és alomszalmára kinek telik nálunk itt ma? Miből vegyen őszi és tavaszi vetőmagot, amikor a kormányzattól sem kedvezményes vetőmagot, de még a külföldről beszerezhető olcsó vetőmag vámmentességét sem kaphatjuk meg sokszoros könyörgésünk dacára.

6. Podkarpatska Rus nemzeti vagyonát, hatalmas erdőségeit, sóbányáit a maga sovinista csehagrár politikája szempontjából használta ki a prágai kormányzat, mint aféle gyarmati kincseket.

7. Mindezt következetes céltudatossággal azért csinálta a prágai kormányzat, hogy az így elszegényített, kihasznált Podkarpatska Rus népességének soha se legyen ereje a Nemzetek Szövetsége által részére garantált autonómiájának kivívására és biztosítására és hogy az így elgyengített Podkarpatska Rus népességét kielégíthesse egy olyan látszatautonómiával, amely csak a külföldi járatlan szemlélőt tévesztheti meg, de semmiképen sem alkalmas az itt élő népek életének, nemzeti kulturájának és nemzeti gazdaságának folytatására.

A Nemzetek Szövetsége Tanácsában képviselt hatalmasságok Podkarpatska Rus autonómiáját garantálták ugyan, de soha sem tettek semmit abban az irányban, hogy az autonómia - dacára panaszainknak, felhördüléseinknek, dacára a csehszlovák állam által vállalt nemzetközi kötelezettségeknek - meg is valósíttassék. Mert nem lehet a Nemzetek Szövetsége komolyságának veszélyeztetése nélkül a garáns kötelességeit elhanyagolni s ezzel népeket, nemzeteket a művelt Európa közepén barmokként adni és venni, szétdarabolni s azután végpusztulásukat tétlenül nézni.

Amikor magunktól, mint akik Podkarpatska Rus őslakosságának és magyarságának hivatalos képviselői vagyunk - minden felelősséget elhárítunk az itt forrongásban lévő helyzetért, felkérjük Európa hatalmasságainak figyelmét arra, hogy e terület ügyeit további elkenéssel, kuruzslással elintézni nem lehet, mert itt a nyomor előbb-utóbb kitör és nagyon könnyen olyan lángokat vethet fel, akár nemzeti, akár bolseviki irányban, amely ismét láugbaboríthatja egész Europát. Itt nem szabad többé félni a radikális megoldásoktól, itt nem lehet politikamentes gazdasági tárgyalásokkal csupán gazdasági rendet teremteni, mert a csörgő csontvázak megindulhatnak szélsőséges utaikon, hiszen nekik már nincs mit vesziteniök. Ők már elvesztették mindenüket: hazájukat, nemzetüket, vagyonukat, egészségüket és a jövendő igazságban vetett reménységüket.

Ezek után a világ művelt nemzeteihez és a vilag összes magyarjaihoz fordulunk. Isten után ők adják meg a mi mindennapi kenyerünket, a mit nekik is Istenünk adott.

A Nemzetek Szövetségének hatalmasságaihoz fordulunk: Adják meg a trianoni békeszerződés bevezető részét képező Millerandféle levélben biztosított önrendelkezési jogunkat, mert a csehszlovák kormányzat nem akar, nem tud, nem képes népünkről gondoskodni, mert nincs hozzá sem esze, sem szíve. Adják meg szabadságunkat, függetlenségünket, teljes autonómiánkat, hogy népünk jelenét megmenthessük, jövőjét megalapozhassuk. S. O. S. Mentsétek meg lelkeinket!

Miniszterelnök Úr! Miután az eddigi tapasztalatainkból népünk nyomorusága feletti mély szomorusággal kellett megállapítanunk, hogy önöltnek nincs hajlandóságuk, sem lelkük, sem belátásuk arra, hogy népünk nyomoruságán és ínséges állapotainkon segítsenek, most már csak egy kérésünk van önökhöz. Legalább arra legyen szívük és hajlandóságuk, hogy ne akadályozzanak meg bennünket, hogy népünk helyzetén más módon segíthessünk, mert értelmetlen volna minden erőszakoskodásuk, minden cenzurájuk: férfias őszinteséggel kijelentve önöknek azt, hogy népünk iránt érzett kötelességünkből folyótag nem ismerünk semmi akadályt abban az irányban, hogy népünk helyzetét a nagyvilág ítélőszéke elé vigyük és ott kérjünk lelki és testi épsége érdekében segítséget, ahol megértő lelkekre találunk.

Az összkormányhoz intézett eme memorandumból látható, igen tisztelt Szenátus, hogy Ruszinszkó népe nincs abban a helyzetben, hogy ótt adómeléssel lehessen a kincstár jövedelmét szaporítani. Ruszinszkó abban a helyzetben van, hogy azon a kormányzatnak a legsürgősebben kötelessége segíLeni. Ruszinszkó népe abban a helyzetben van, hogyha ott alapos, radikális, gazdasági segítséggel nem jön a kormányzat segítségre, akkor az adóalanyok összessége elpusztul és nem lesz kitől sem régi, sem felemelt adókat szedni.

Mi és pártunk adóemelést és a forgalmi adónak 50%-al való felemelését nem szavazzuk meg, mert a kormányzattal szemben bizalmatlanok vagyunk. (Potlesk.)

7. Reč sen. Böhma (víz str. 54 těsnopisecké zprávy):

Tisztelt Szenátus! A pénzügyminiszter úrnak a forgalmi adó emelése tárgyában beadott törvényjavaslatát, az ország megren dült gazdasági életére nézve, károsnak és veszélyesnek tartom és azért nem fogadom el.

Amikor a republika egész gazdasági talaja, a gazdasági krízis, de különösen a kormány hibás gazdaságpolitikája folytán, félelmetesen inog alattunk s amikor azt látjuk, hogy a súlyos közterhek és adók alatt nap-nap mellett roppannak össze üzemek, amikor Csehszlovákiában hét milliard az adóhátrálék, amelynek nagy hányadát éppen a forgalmi adó hátrálék képezi, amikor az iparos, a kereskedő és a gazda házában.- minthogy adótartozását nem tudja befizetni - mindennapos a végrehajtó, ugyanakkor egy 50 százalékos forgalmi adóemelés kivetése a pénzügyminiszter úr részéről valóságos merénylet a republika egész gazdasági élete ellen.

Már Engliš volt pénzzügyminiszter annak a nézetnek adott kifejezést, hogy a gazdasági válságon csakis adóleszállítással lehetne enyhíteni. Bizonyos, hogy az ország katasztrofálisan leromlott gazdasági helyzete mellett a gazdasági vérkeringést csak úgy lehetne megindítani, ha generális adócsökkentéssel segítenének minden gazdasági ágban. Csak ez az egyedüli út, hogy a republikában a gazdasági prosperitás meginduljon. Egyedüli mód a talpraállításra°. megerősíteni a magángazdálkodást, alátámasztani az adóalanyokat, hogy gazdasági stabilitást kapjanak, a gazdasági krízist áthidalhassák s ezáltal a jövőben az államnak megbízható adólanyaivá váljanak. Ezt diktálja a józan financpolitika.

Ha a pénzügyminiszter úr kellő előrelátással, tisztán csak az ország gazdasági életének s jövő prosperitásának alapfeltételeit vette volna figyelembe és számításba, úgy nem állott volna elő e javaslattal, amellyel szemben az országban általános az ellentállás és felzúdulás. A forgalmi adót emelő törvényjavaslat a jogos kritikát váltotta ki az összes szakkörökben, mert ez egy ujabb elviselhetetlen terhet jelent az ország népére.

Köztudomásu, hogy a forgalmi adó a legterhesebb, a legiaztalanabb s a legantiszociálisabb adónem. Megterheli a termelőt, a közvetítőt, az eladót és a vevőt egyaránt. Áthárítja a terheket a legszegényebb néprétegekre, mindent megdrágít és ezzel lerontja és megbénítja a gazdasági életet. Ez az odónem a háboru utáni forradalmi kaotikus gazdálkodási módszerek visszamaradt beteges csökevénye, amely állandoán irritálja a gazdasági életet. Ennek a kormánynak arra kellett volna törekednie, hogy ezt az adónemet leépítse, ha már egyszerre eltörölni nem tudta.

De ez a kormány ennek éppen az ellenkezőjét cselekszi. Kifejleszti ezt a káros adónemet, mely béklyóként nehezedik a kis üzemre. Ez idézi elő azt, hogy különösen az utóbbi években sok ezer kisexisztencia ment tnkre. Most, amikor éppen egy kormánypárti szociáldemokrata szenátortársam megállapítása szerint, gyárak és üzemek szüne teltetése következtében csak Észak-Csehországban félmillió a munkanélküliek száma, akik a legnagyobb nyomorban tengődnek, mert csak egy kis hányada sészesül közülük munkanélküli segélyben, akkor az iparra ujabb súlyos terhet róni valóságos szadisztikus eljárás s egyet jelent a gazdasági öngyilkossággal.

Rövidlátó és oktalan pénzügyi politika az, amely ilyen ad hoc gyorstalpalással akarja az állam zavaros s megbillent mérlegét rendbehozni. Tudjuk, hogy a pénzügyminiszter úr kényszerítve volt ezt a törvényjavaslatot napirendre tűzni, mert külömböző adójavaslatai mindeddig hajótörést szenvedtek. Pedig ez a kierőszakolt törvényjavaslat nem hoz és nem hozhat javallást a mi mérlegünkbe, mert oly súlyos deficit mutatkozik. hogy azt ily bizonytalan bevétellel rendbehozni nem lehet.

Ez a javaslat és az a módszer, ahogy ezt a legnagyobb sietséggel a parlament elé hozta a pénzügyminiszter úr, azt dokumentálja, hogy a pénzügyi gazdalkodásba nagy hibák csúsztak be és azoknak volt igazuk, akik a költségvetés tárgyalásakor azt állapították meg, hogy a mi költségvetésünk nem reális. Nyílvánvaló, hogy a kormány az előállott nagv deficitet, a forgalmi adó emeléséből remélt bevételi többlettel akarja fedezni. De, hogy ezt a célt a kormány nem fogja elérni, az bizonyos s az is bizonyos, hogy e tekintetben nagy csalódás fogja érni.

Első sorban is a kisipar, amelyet a legjobban terhel ez az adózás, ma oly csekély haszonnal dolgozik és oly közterhek, adók, szociális, kommunális terhek alatt roskadozik, hogy ezen ujabb megterhelés kiszámíthatatlan következményekkel jár a kisipari üzemekre nézve. Megjósolhatjuk előre, hogy ennek a következménye ujabb sak száz kisipari üzem beszüntetése lesz és a munkanélküli tábornak sok ezer ujabb munkanélkülivel való szaporodása. De ez egyuttal sajnos ujabb terhet jelent a többi adófizetőkre nézve, munkanélküli segélyek címén.

De a pénzügyminiszter urat még más oldalról is csalódás éri akkor, amikor a forgalmi adóemelésből 600 milliós ujabb bevételt remél. A pénzügyminiszter úr számítása e tekintetben azonban teljesen hibás, mert hiszen az erre vonatkozó statisztikai adatait s kalkulációját az 1930. évi forgalmi adó statisztikájából meríti. Eszerint állapította meg a felemelt forgalmi adó leendő bevételének összegét. Holott már az 1932. év első negyedében egyharmaddal csökkent a forgalmi adó bevétele a mult évhez képest. Tehát nyilvánvaló, hogy a pénzügyminiszter úr az év első negyedében az ország gazdasági helyzetében történt rohamos, katasztrofális hanyatlást figyelmen kívül hagyta. Vagyis, amint a költségvetés is irreális volt, úgy most ez az adókivetés is helytelen kalkuláción álapszik s a preliminált összeg a felemelt adóból nem folyhat be. Ebből természetesén magától adódik, hogy a költségvetési mérleget sem tudja rendbehozni, miután a pénzügyminiszter úr nem reális bázison, de illuziókkal dolgozik.

A pénzügyminiszter úrhali reális bázison kell maradnia. Első kötelessége volna, megállapítani az ország odózóinak teherbíróképességét. Ezt ő figyelembe nem veszi. Pedig a republika adózó alanyai teherbíróképességének már a végső határához eljutottunk és ha uj adónemekkel terheli meg az ország gazdasági életét, rzgy bejövendölhetjük. hogy az rövidesen össze fog roppanni. Az ország gazdasági életének legkomolyabb szerve, a Nemzeti bank állapítja meg, hogy alapos javulás nem állott he az ország gazdasági helyzetében, hanem stabilizálódott a gazdasági pangás. Mindenki remélte, hogy tavasszal ujabb gazdasági fellendülés áll be, de ez természetszerűleg elmaradt. Be kell vallani, hogy beállt teljes izoláltságunk és az ujabb angol vámemelések következtében még rosszabbodni fog a helyzet. A munkanélküliek százezreinek tömege még mindig stabil. És az ellátatlanok száma

ijesztően emelkedik, mert a járások, községek, falvak, városok nyomorsegély-tartalékjai kifogytak.

Egy kormánypárti lap írja, hogy a földművesek között Szlovenszkón, a Csállóközben most van a legnagyobb krízis és ez a krízis olyan méretű, hogy valóban vagyonos, nagy gazdák kétségbeesetten küzdenek 100-200 koronáért. Parasztházak tízezrei állanak fillér nélkül. A bank nem ad egy fillért sem s most már a falusiak is ott tartanak, ahová a városiak már régen eljutottak: a zálogházakat keresik fel sz egykor tehetős parasztok. (Sen. Mező: Bolsevizálnak!) Igen, a maguk malmára hajtják a vizet.

Nyomor tanyázik a máskor boldog Csallóközben s a Mátyusföldjén, az Ipoly és a Garam völgyében egyaránt. A ruagyar pa. raszt éhezik és munka nélkül van és zsebében ökölbe szorított kezekkel, reménytelenül nézi a jövőt. A kisiparos, a kiskereskedő és a kisgazda összes régi tartalékjait régen felemésztette, régi adóhátrálékok terhelik, amelyeket nem tud kiegyenlíteni és most ujabb adóval terhelik meg. Ez a három társadalmi osztály életstandardját már régen leszállította 50 százalékra. Érthetetlen tehát, hogy a pénzügyminiszter úr hogyarx akarja ezen tönkrement társadalmi osztályokból a 600 milliót előteremteni. (Predsednictví prevzal místopTedseda Kahder.)

Látjuk, hogy a pénzügyminiszter úr teljes csökönyösséggel kitér minden kérés elöl, minden logikus megindokolás elöl, hiába mozdult meg az iparosság, a gazda és a kereskedőtársadalom, hiábavalók voltak a szakkörök komoly, intő, figyelmeztető szavai; a pénzügyminiszter úrnál mindez süket fülekre talált. Ha a gazdasági krízis az országban még fokozódni fog és a nyomor kitörései forradalmi megnyilvánulásokat idéznek elő, akkor ezt tulajdonítsa a pénzügyminiszter úr önmagának és kormányának, amely az országot gazdaságilag ledestruálja.

Felemeljük óvó és intő szavunkat a kormányhoz most; még a legutolsó pillanatban változtassa meg pénzügyi és gazdasági politikáját, mert külömben Kmzépeuropában mivel ipari állam vagyunk s most nem exportálhatunk - a legsúlyosabb és legszomorubb helyzetbe kerülünk.

Most pedig engedtessék meg, hogy rámutassak arra, hogy a prágai kormány mennyi meg nem értéssel viseltetik Szlovenszkó és Ruszinszkó irányában és hogy a pénzügyminiszternek mennyire idegen a szlovenszkói és ruszinszkói terület.

A Gyáriparosok Országos Szövetségének pozsonyi központja egy régen sérelmezett kérdésben felterjesztést tett a pénzügyi és kereskedelmi miniszteriumoknak, amely most a forgalmi adó emelésével kapcsolatZan elintézést nyerhetett volna, ha a kormánykörökben Szlovenszkóval és Ruszinszkóval szemben is az egyenlő elbánás elve érvényesülne.

Ebben a felterjesztésben rámutatnak arra, hogy a Szlovenszkón és Ruszinszkónban érvényben lévő 1918. évi XX törvénycikk 71. §-a értelmében az állammal, megyével, községgel, várossal kötött szállítási és vállalkozási szerződés esetén, az adásvételi szerződésnél 2 százalékos illetéket és egy százalékos nyugtailletéket, vagyis összesen 3 százalékos táblázat szerinti illetéket kellett fizetni.

Az 1921. évi 321. számu forgalmi adótörvény 47. §-ának 2. bekezdése előírja, hogy az ingóságok szállítása utáni táblázatos illeték beszámíttatik a forgalmi adóba. Aki tehát megfizette a 3»százalékos táblázatos illetéket, annak már nem kellett 2 százalékos forgalmi adót fizetnie.

A forgalmi adóra vonatkozó további törvények, az állami szállításokat felmentették a forgalmi adó alól, úgy, hogy ezeknél a táblázatos illeték beszámítása már nem jön tekintetbe. Ez alkalommal azonban a 47. § 2. bekezdésének a táblázatos illetékre vonatkozó rendelkezése töröltetett, ami által a törvényhatóságok, községek és városok számára történő szállításoknál rosszabbodás következett be.

Amíg ugyanis az állami szállítások kimondottan mentesíttettek a forgalmi adó alól s érettük csak a 3 százalékos táblázatos illetéket kell fizetni, addig a másik részen most a törvényhatosági és községi szállításokra is kötelező a 2 százalékos forgalmi adó, valamint a 3 százalékos táblázat szerinti illeték, vagyis összesen 5 százalék. A forgalmiadó minden egyes novellálásánál a Gyáriparosok Országos Szövetségének pozsonyi központja kérte ennek a sérelemnek a kiküszöbölését azzal, hogy az adótörvény 47. §-ának 2. bekezdése ujíttassék meg. A pénzügyminisztérium eddig elutasította ezt a kívánságot azzal az érthetetlen indokolásal, hogy a táblázatos illeték beszámítására vonatkozó előírás a gyakorlatban nem vált he. Termelő körök azonban ezt az indokolást nem fogadhatják el, mert tényként fennáll az az eset, hogy a szállítók a törvény hatósági, községi, városi szállításoknál hátrányban vannak azzal, hogy a 2 százalékos forgalmi adó mellett naég a 3 százalékos táblázati illetéket is kötelesek megfizetni.

Felhívon ezért a pénzügyminiszter urat, hogy a Gyáriparosok Országos Szövetsége

pozsonyi központjának ezt a memorandumát már most vegye figyelembe, reparáltassék a sérelem s érvényesüljön az egyenlő elbánás elve Szlovenszkóval és Ruszinszkóval szemben.

Ezt a célt szolgálja javaslatom, amelyet egyuttal írásban is beterjesztek.

Indítványozom tehát: vétessék be az eredeti forgalmi adóról szóló törvény 47. §-ába 2. bekezdésként a következő szöveg: »Ha az adófizető kimutatja, hogy az ingótárgyak szállítása után az illetékszabályok szerinti fokozati illetéket készpénzben vagy bélyegekben lefizette, akkor ezen lefizetett rendes illeték az ezen törvény szerinti adójába beszámíttatik. Ha a szállítás az illetékszabályok szerint illetékmentes volt, akkor a jelen tQrvény szerinti teljes adó alá esik.« (Potlesk.)